Az idei év sok szempontból rendhagyónak bizonyult, és mostanra borítékolható, hogy a karácsonyi időszak sem a megszokott módon alakul.

Ám a home office sem lehet akadálya annak, hogy a cégek méltóképp köszönjék meg az alkalmazottaiknak és a partnereiknek az együttműködésüket. Ehhez pedig olyan céges ajándékok dukálnak, amikre korábban gondolni sem mertünk.


Későbbre tolódhat idén a karácsonyi ajándékok kiküldése a cégeknél: általában már szeptember-október környékén megszervezik, hogy ki mit kapjon, ám ebben az évben sokan csak novemberben adják le a rendelésüket. Ennek oka a koronavírus-járvány, ami sokakat arra késztet, hogy elsőként a marketing-költségkeretükből próbáljanak lefaragni – ez azonban a korábbi válsághelyzetekből kiindulva sem bizonyulhat nyerő stratégiának. 

Jelenleg minden eddiginél fontosabb lehet a céges összetartozás erősítése, ahogy a partnerek felé mutatott törődés is – mondta Mátrai Mariann, a céges ajándékozás szakértője. 

„Vírusölő” ajándékok

A szakértő kiemelten ajánlja a C-vitaminos csokit mint logózott céges ajándékot, amivel a koronavírus elleni védekezést is segíthetjük. Mellette olyan klasszikusok is a csomagba kerülhetnek, mint a logóval ellátott bonbon vagy szaloncukor. De nem csupán az édesség lehet praktikus ajándék, amivel a munkavállalók egészségét védjük: az UVC-lámpás, logóval ellátott fertőtlenítő készülék épp olyan jó ötlet, mint a céges maszk. Utóbbival megjelenési felületet is biztosítunk, hiszen a megajándékozott nyilvános helyeken hordja.
„Évről évre népszerűbbek a nem tárgyi jellegű ajándékok is, mint a különböző szabadidős tevékenységekre felhasználható voucherek. Ha például egy online elérhető rendezvényhez vagy egyéb felülethez biztosítunk hozzáférést, akkor az illetőnek el sem kell hagynia az otthonát ahhoz, hogy élményben részesüljön” – árulta el Mariann. 
„A statisztikákból kiderül: az emberek 85 százaléka szeret ajándékot kapni, így mellélőni garantáltan nem fogunk vele. És ez nem csak a karácsonyi időszakra érvényes: a munkavállalók időről időre értékelik, ha ilyen apró elismerésekkel köszönjük meg nekik az egész éves kitartást” – mondta Mariann, aki a cegesedesseg.hu és a gift-house.hu  szakértőjeként már 25 éves rutinnal rendelkezik a céges ajándékozás területén.

Idén nehezebb a logisztika is

A home office természetesen ezen a téren is különleges megoldást igényel, hiszen – a korábbiakkal ellentétben – sok munkáltató nem oszthatja ki az irodában a karácsonyi csomagokat. Kedves gesztus ugyanakkor az is, ha névre szólóan, akár üdvözlőkártyával ellátva postázzuk ki az ajándékot a munkavállalóknak, netán a partnereinknek. Ez történhet futárszolgálattal, ám egy-egy nagyobb vállalat esetében ez kihívások elé állíthatja a logisztika szervezésével megbízott kollégákat. Egyes ajándékgyártók – köztük Mariann cége – a szállítás megszervezését is vállalják, ebben az esetben a kiküldéssel a megrendelőnek már nincsen teendője. 
„Tovább fokozhatja a törődés, figyelmesség érzetét, ha ugyanazon a napon kapják meg az érintettek az ajándékokat. Azt pedig mindenki értékeli, ha névre szóló meglepetést kap: például egy feliratos bögrét, kulacsot vagy gravírozott tollat, természetesen ellátva a cég logójával. A home office-ban szervezett megbeszéléseken ezek a tárgyak az összetartozás szimbólumává válhatnak. Online rendezvény esetén is jól használható ez a megoldás” – emeli ki Mátrai Mariann.

„Karantén” a csomagoknak is

Jó választásnak számítanak akár a munkaeszközök, akár azok a hétköznapokban nélkülözhetetlen tárgyak, amelyek az otthoni komfortot növelik, esetleg egyidejűleg mindkettő. Ám attól sem kell visszariadnunk, hogy édességet küldjünk ebben az időszakban: a szavatosságuk a legritkább esetben jár le néhány nap alatt... Ha pedig az ajándékozott egy ideig a bejárat előtt „pihenteti” a csomagot, azzal minimálisra csökkentheti annak esélyét, hogy bármiféle kórokozóval érintkezzen. A futárszolgálatoknál egyébként is komoly előírások vannak érvényben a kiszállításra, illetve a csomagok átadására vonatkozóan.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.