Sokszor hallottuk már, hogy rendszeres mozgás nélkül nem lehet sikeres egy fogyókúra, vannak azonban olyan esetek, amikor egészségügyi vagy egyéb okok miatt nem tudunk heti több órát a sportolásra szánni. Ilyen esetekben fontos a tervezés, a napi étkezés meghatározása és a táplálék-összetétel kontrollálása.



Ki ne ismerné az érzést a nyár beköszönte előtt, hogy kétségbeesetten nézegeti magát a tükör előtt és próbálja elképzelni, milyen módszerekkel adhatna le néhány kilót a strandszezonig? A legtöbben ilyenkor számos hibát is elkövetnek: sportolnak ugyan, de az étkezésre nem figyelnek, rendszertelenül étkeznek vagy épp nem a megfelelő dolgokat teszik a tányérjukra. A szakértő szerint azonban nem feltétlenül a rengeteg sport a sikeres fogyás titka, így azok se keseredjenek el, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak heti több órát aktívan mozogni.
„Az, aki egészségesen él, mert valamilyen célt szeretne megvalósítani, mondjuk a fogyást, már tudja, hogy a fogyás hetven százalékban a táplálkozástól függ, harminc százalékban pedig a sporttól. Érdemes a mozgást és a sportot is különválasztani, mert nem minden mozgás sport, de minden sport mozgás. De maga a táplálkozás hetven százalékban befolyásolja azt, hogy fogyunk vagy nem. Ha megfelelően táplálkozunk, a fogyás beindulhat anélkül is, hogy sportolnánk” - jelentette ki Ötvös Edina egészség coach.
A szakértő szerint számos olyan eset előfordulhat, amikor a rendszeres sportolás egyszerűen nem opció, ám a testsúlycsökkentésre mindenképpen szükség lenne.
„Ha például olyan nagy a túlsúlyunk, nem csak akaraterővel nem tudjuk rávenni magunkat a sportra, de fizikailag sem igazán tudjuk megvalósítani. De lehet, hogy olyan betegségünk van, hogy ebből adódóan nem tudunk sportolni, mondjuk egy ízületi gyulladás miatt, ilyenkor az orvos sem fogja ezt javasolni. Ugyanakkor lehet, hogy fogyni szeretne, mert előfordulhat, hogy az ízületi gyulladás épp a túlsúly miatt van. De lehetünk olyan élethelyzetben is, hogy épp nem fér bele a mindennapjainkba a rendszeres sport. A kisgyerekes anyukák sokszor vannak ilyen helyzetben, hiszen a napi ritmusba nehezebben tudják beépíteni, hogy sportoljanak. Ilyen esetekben azt tudják tenni, hogy a táplálkozásukat alakítják át úgy, hogy a fogyás elinduljon.” - fejtette ki a táplálkozási szakértő.

A sikeres fogyókúra a tervezéssel kezdődik
„Mindenképpen azt érdemes figyelembe venni, hogy azok a plusz kilók nem egyik napról a másikra jöttek föl, ezért máról holnapra lefogyni sem fogunk. Azon érdemes gondolkodni, hogy mennyit szeretnénk fogyni és ezt milyen időtartamban, ennek függvénye az, hogy mennyire lesz szigorú a diétánk. A kezdetekkor mindenképpen érdemes megvizsgálni, hogy jelen pillanatban hogyan táplálkozunk. Amikor ezt végignézzük, nem csak a kalóriákat kell számba venni, hanem azt is megnézni, mennyi folyadékot fogyasztunk. Sok fogyókúrázó azzal rontja el a folyamatot, hogy nem elegendő mennyiségű folyadékot fogyaszt, és fontos, hogy itt a folyadék alatt a vizet, a gyógyteát vagy maximum hígított gyümölcslevet kell érteni. A folyadékmennyiség nem ugyanannyi nemek szerint: a nőknél 2-2,5 liter, míg a férfiaknál 3-3,5 liter az ideális mennyiség." - vallja az egészség coach.
„A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége pontos meghatározást adott arról, hogy mi a fontos, hogy a tányérunkra kerüljön. Ebben lennie kell zöldségnek, gyümölcsnek, valamilyen gabonafélének, húsnak, tojásnak, amelyek összességében egy komplett étkezést biztosítanak. Attól, hogy fogyókúrázni szeretnénk, ez az ajánlás ugyanúgy érvényes, tehát a nap folyamán figyelni kell a kiegyensúlyozott táplálkozásra.

(origo.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.