Mérik az új típusú koronavírus olaszországi terjedése miatt az onnan közvetlenül érkező utasok testhőmérsékletét a budapesti és a debreceni repülőtéren - közölte az országos tisztifőorvos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Müller Cecília a koronavírus-fertőzés elleni védekezés érdekében létrehozott operatív törzs ülését követően hangsúlyozta: Magyarországon továbbra sem regisztráltak koronavírus-fertőzött beteget.
Ugyanakkor az észak-olaszországi járvány miatt új eljárásrendet alakítanak ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az európai járványügyi központ (ECDC) ajánlásai alapján, annak érdekében, hogy megőrizzék Magyarország vírusmentességét - tette hozzá.
Elmondta: a budapesti olasz nagykövet tájékoztatást adott az operatív törzs számára a járványügyi helyzetről.

A fertőzés - folytatta Müller Cecília - elsősorban Lombardia és Veneto tartományokat érinti, ám szórványos esetek előfordulnak más tartományokban is, például Emilia-Romagnában és Piemontban. Mindennek nyomán a járvány két gócpontjában karantént vezettek be, illetve felfüggesztették közintézmények, oktatási intézmények működését, korlátoztak egyes gazdasági tevékenységeket és rendezvényeket is elhalasztottak - ismertette.
Emlékeztetett arra, hogy egy a fertőzött területről érkező diákcsoportot, 11 fiatalt, két buszvezetőt és két kísérőtanárt két hétre karanténba helyeztek a Dél-pesti Centrumkórházban.
Müller Cecília arra kért mindenkit, aki a fertőzött területről tér haza és influenzás tüneteket észlel magán, hogy forduljon orvoshoz. Ne menjen orvosi rendelőbe, hanem telefonon értesítse háziorvosát! - hangsúlyozta.
    

Kitért arra is: a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján, illetve az egeszseg.hu-n tájékoztatás olvasható arról, hogy mi a teendő fertőzésgyanú esetén.
Kérdésre válaszolva közölte: a schengeni határok nyitottak, utazási korlátozások nincsenek, ám tisztifőorvosként senkinek sem javasolja, hogy fertőzött területre utazzon.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-t arról tájékoztatta, hogy Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár Facebook-oldalán megtalálható Olaszország fertőzöttségi térképe, amely a hétfő 10 óra 30 perces állapotot rögzíti.
A konzuli szolgálat a honlapján azt javasolja az utazóknak, hogy a halaszthatatlan utazásokat kivéve, a turisztikai célú látogatásokat csak alapos megfontolás és mérlegelés után vállalják, mert aki egy újabb karantén kialakításakor az adott településen van, semmilyen indokkal nem hagyhatja el a karantént annak feloldásáig.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a római nagykövetség és a milánói főkonzulátus a nap 24 órájában elérhető ügyeleti számokat aktivált a koronavírus fertőzés olaszországi terjedése miatt a bajbajutott magyar állampolgároknak. a római nagykövetség a +39 348 800 8159-es, a milánói főkonzulátus a +39 339 621 9517-es telefonszámon érhető el.A koronavírussal kapcsolatos olaszországi friss hírek a www.konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?olaszorszag honlapon érhetők el.

(forrás: MTI)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...

A címlapról

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési...
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.