Nem is gondolnánk, hogy milyen mértékben szennyezzük a vizeinket, ami jól látszik a több kerületen átfolyó Mogyoródi-patakon és Szilas-patakon is.

Szerdán az utóbbi élővíz medrének egy szakaszát tisztították meg Újpesten. A különleges akció során 4,8 köbméter szemetet szedtek össze egy 1270 méteres szakaszon. A hulladékok között volt például műfogsor, melltartó, de antik gyertyatartó és temérdek csomagolóanyag is. A szemétszedés és medertakarítás célja nem csak egy élhetőbb fővárosi környezet megteremtése, hanem a patakok élővilágának megóvása és megvédése.

Újpesten két patak is található. Az egyik a 24 km hosszú Szilas-patak, amely a Gödöllői dombságból indul és átfolyik több városon, valamint Budapest egyes kerületein, így 3,41 km hosszúságban a IV. kerületen is, és itt torkollik a Dunába. A másik a Mogyoródi-patak, amely a Hungaroring környékéről indul, 12,5 folyamkilométer hosszú, és több várost és kerületet szel át, így a  IV. kerületet is, itt torkollik a Szilas-patakba.
„Fontos megmenteni a belterületi vizeink élővilágából, ami még megmaradt, mert ha nem takarítjuk ki a több kerületen átívelő Szilas-patakot és Mogyoródi-patakot, akkor nemcsak az itteni élővilág fullad bele a szemétbe, de végül mi emberek is belefulladunk a saját szemetünkbe. Ezért kezdeményeztem és vettem fel a Fővárosi Csatornázási Művekkel a kapcsolatot, hogy együtt, közösen kezdjünk bele egy szemétszedési akcióba, megtisztítva a Szilas-patak egy szakaszát. Hiszen, nemcsak a közterületeken fontos a szemétszedési harc, hanem a patakparton és a patak mederben is” – mondta el Trippon Norbert, Újpest alpolgármestere.

Bizarr tárgyak lelőhelye
Megdöbbentő volt a látvány az első akción, amely még áprilisban valósult meg a Szilas-patak Farkaserdő utca és a Szilágyi út közötti mederszakaszán. A körülbelül egy kilométeres részen 5 köbméter szemetet szedtek össze az Újpesti Városgondnokság munkatársai: italos üvegek, sörös dobozok, cipők és ruhák, melltartó, gyógyszeres tégelyek, dísztárcsa, sőt még egy műfogsort is találtak a takarítás alkalmával.
A júniusi akció során sem volt hiány bizarr tárgyakból. A derék fölé érő védőfelszerelésbe öltözött medertisztítók mások mellett kávéfőzőt, lemezeket, útjelző lámpát is kihalásztak. Egyesek a személyes tárgyaiktól szabadultak meg: számos megunt ruhadarab, melltartó és bugyi is került a patakba. Nem beszélve bankkártyáról, játékbabáról, autógumiról és a temérdek csomagolási hulladékról.
„A mostani második akciót azért szervezte meg közösen Újpest Önkormányzata, az Újpesti Városgondnokság és a Fővárosi Csatornázási Művek, hogy megmutassuk és kézzelfoghatóvá tegyük, hogy mit is tesznek egyes honfitársaink természeti értékeinkkel, melyeket inkább óvni kellene, mint tönkre tenni” - mondta el Etter Márk, az Újpesti Városgondnokság ügyvezetője.

Ökológiai folyosó nyílik
Mindezek mellett figyelemreméltó, hogy az élet még így is utat tör magának. A patakban ugyanis élő kagylót is találhatunk, a vadkacsák előszeretettel elidőznek itt, a betonelemek közül pedig hajt ki a vegetáció is, számos növény található a patakpart mentén, például lándzsás levelű útifű, széleslevelű útifű, réti boglárka, pásztortáska, de már a Mogyoródi-patak partján kihajtott az idei, friss nád is. Így nemcsak medertakarításban működik együtt Újpest Önkormányzata a Fővárosi Csatornázási művekkel, hanem abban is, hogy közösen létrehoztak egy úgynevezett ökológiai folyosót. Az együttműködés keretében körülbelül 1 méter szélességben nem kaszálja le a Csatornázási Művek a patakparti növénysávot, így biztosítva egy keskeny ökológiai ösvényt a vízparti élőlények számára. Mindkét patak partja kibetonozott rézsűvel szegélyezett, a víz pedig beton, úgynevezett U-szelvényekben folyik. Az ökológiai folyosót az Újpesti Városgondokság tartja rendben.

Nyilvánossá teszik a víz minőségét
“Hosszú távon szeretnénk több kerület összefogásával hagyományt teremteni, közösen takarítani a patakmedreket. Mindemellett a Szilas-patakban elhelyeztünk kísérleti jelleggel egy 12-es és 18-as szemétfogó rácsot, melyet rendszeresen ellenőrzünk. A kihelyezés után gumiabroncs, üvegek és háztartási flakonok akadtak fent ezen a szemétfogó rácson. Továbbá mostantól folyamatosan fogjuk vizsgálni a víz és üledék minőségét, melyet közzé is fogunk tenni nyilvánosan” – teszi hozzá Trippon Norbert alpolgármester, aki maga is gumicsizmát ragadva, a patakban szemetet halászva vett részt a medertakarításon.

A szerdai akció alkalmával összesen 4,8 köbméter szemetet szedtek össze a Szilas-patak 1270 méteres szakaszán.

(alternativenergia.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...

A címlapról

A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.