Nemcsak cseppfertőzéssel, hanem az emésztőrendszeren keresztül is terjedhet az új koronavírus kínai kutatók szerint – számolt be a Hszinhua kínai állami hírügynökség vasárnap.

A vuhani egyetem Népi Kórháza és a vuhani virológiai intézet szakértői több beteg székletmintájának és végbélnyílásának vizsgálatát követően jutottak erre a következtetésre. A Hszinhua szerint sok koronavírussal fertőzött páciens csak hasmenésre panaszkodott, és nem mutatott a vírusfertőzéssel járó klasszikus tüneteket, például lázat.

A hasmenés annak jele lehet, hogy a vírus széklettel, illetve szájon át került a szervezetbe. A kézmosás hiánya és a rossz higiéniai körülmények megnövelik a fertőzés veszélyét. Kína egyes részein gyakoriak a nyilvános guggolós vécék.

A hadsereg segít a betegeknek

Eközben a kínai hadsereg közölte: 1400 egészségügyi szakértőt küld a koronavírussal megfertőződött betegeknek újonnan épített vuhani kórházba, hogy segítse ellátásukat – számolt be a helyi állami média.

A kínai központi bank vasárnap bejelentette: 1200 milliárd jüant – csaknem 52600 milliárd forintot – különít el, hogy segítse a koronavírus által megtépázott gazdaságot. Ausztrália és Új-Zéland kormánya úgy döntött, hogy hétfőtől beutazási tilalmat rendel el a Kínából repülővel érkező utasokra.

A két hétig érvényes tilalom azokra is vonatkozik, akik csak átszállnának Kínában. Kivételt képeznek az adott országok állampolgárai, illetve az ott tartós időre tartózkodási engedéllyel rendelkezők és hozzátartozóik. Ausztráliában eddig tizenketten fertőződtek meg koronavírussal, Új-Zélandról még nem jelentettek megbetegedést.

Hasonló tilalom lépett érvénybe a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is. Vasárnap Dél-Korea is bejelentette, hogy kitiltja területéről azokat a külföldieket, akik az elmúlt két hétben jártak a kínai Hupej tartományban.

A döntés kedden lép életbe. Az indonéziai külügyminiszter pedig arról tájékoztatott, hogy szerdától leállítják a légi forgalmat a délkelet-ázsiai ország és Kína között. Azok az utazók, akik az elmúlt két hétben Kínában jártak, nem léphetnek be Indonéziába – tette hozzá a tárcavezető.

Folyik a Vuhanban élő külföldiek evakuálása

Eközben folytatódik a Vuhanban élő külföldiek evakuálása: Szaúd-Arábia tíz diákot menekített ki az új koronavírus gócpontjának számító kínai metropoliszból – számolt be a szaúdi állami televízió diplomáciai forrásokra hivatkozva vasárnap.

Indonézia 238 állampolgárát evakuálta Hupej tartományból. A kimenekített embereket két hétig karanténban tartják. Kazahsztán 83 állampolgárát evakuálta Vuhanból, többségük diák. A kazah kormány elmondta, hogy az értük küldött repülőgép kirgiz, fehérorosz és örmény állampolgárokat is fedélzetére vett. A kimenekítetteket szintén karantén alá helyezik.

A SARS – súlyos akut légzőszervi szindróma – vírussal azonos családba tartozó új koronavírus (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat. A vírus okozta járvány valószínűleg egy vuhani piacon indult tavaly decemberben. Kínában a legutóbbi, vasárnapi összesítések szerint több mint 13 ezer ember fertőződött meg, és 300-nál is többen meghaltak.

A vírus további 20 országban jelent meg, halálos áldozatot Kínán kívül egyelőre csak a Fülöp-szigeteken szedett, ott egy kínai állampolgár halt bele a súlyos tüdőgyulladást okozó fertőzésbe.

(forrás: hirado.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.