Több vizsgálat igazolta, hogy a korlátozó intézkedések hatásosak és tömeges koronavírus-fertőzés nem lépett fel Magyarországon - mondta el Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a témában rendezett csütörtöki online konferencián.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére kutatási és fejlesztési projektek képviselői egyeztettek online tudományos konferencián a legfrissebb kutatási eredményekről.
A megbeszélésen Merkely Béla elmondta, hogy a négy orvosképző egyetem a járvány kezdetétől fogva folyamatosan figyelemmel kíséri a pozitív eseteket. Eddig több mint 60 ezer esetet vizsgáltak. Közlése szerint az eredmények összességében alacsony aktív fertőzöttséget és viszonylag alacsony átfertőzöttségi arányt mutattak.
A rektor beszélt a négy egyetem összefogásával, a KSH szervezésében és az ITM támogatásával végzett reprezentatív felmérésről is. Elmondta, hogy az országos szűrővizsgálatra 17 ezer 787 embert választottak ki reprezentatívan 466 településben és 23 kerületben, akik közül 10 ezer 602-en vettek részt a vizsgálatban. A tesztre csak 14 évnél idősebb, magánháztartásban élőket hívtak be, nincsenek köztük idősotthonokban lakó emberek vagy olyanok, akik például munkásszállón élnek. A vizsgálat elvégzésében több mint 5 ezren segítettek. Kiemelte Pest, Nógrád és Veszprém megyét, ahol 75 százalék felett volt a részvétel a szűrővizsgálaton.


Jakab Ferenc egyetemi tanár, virológus, a koronavírus-kutatási akciócsoport vezetője a legfontosabb eredményeik között említette, hogy a járvány elején megkezdték a vírus izolálását, megvizsgálták annak genetikai állományát. Jelenleg negyven felett van azoknak a mintáknak a száma, amely esetén a vírus teljes genetikai analízisét el tudták végezni.
Kiemelte, hogy jelenleg 400 felett van azoknak a hatóanyagoknak a száma, amelyeket tesztelnek. Ezek jelentős része nem hatékony, de vannak köztük ígéretesek is, amelyek jó eredménnyel tudták csökkenteni a vírus szaporodását. Ezek a vegyületek további vizsgálatokat igényelnek. Ismertetése szerint jelenleg a hatóanyagok tesztelésének mintegy felénél tartanak.


Jakab Ferenc nagy előrelepésnek nevezte, hogy ki tudják mutatni az ellenanyagot a felgyógyult betegek szervezetében, mert ez a plazmaterápia alapja is.
Röst Gergely matematikus beszámolt arról, hogy a társadalmi kontaktusok követésére indított online kérdőívüket eddig már több mint 400 ezren töltötték ki. Az eredmény ugyan nem reprezentatív, de segít a járvány terjedésének modellezésében. A felmérés alapján a társadalmi kapcsolatokban nagyjából 60-90 százalék közötti kontaktuscsökkenést tapasztalható - mondta.


Józsa János, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora az egyetem gépészmérnöki karán zajló lélegeztetőgép-fejlesztésről számolt be. Mint mondta, a kifejlesztett berendezés nemcsak az életben tartáshoz, hanem a későbbi terápiára is alkalmas. Jelenleg a berendezés sorozatgyártásánál tartanak, de várni kell még alkatrészekre. A cél 1000 darab legyártása, ebből eddig 12 készült el. Elmondta, hogy a berendezést egy 40 tagú műegyetemi csapat fejlesztette ki.
Rózsa Balázs csoportvezető (Pázmány Péter Katolikus Egyetem és KOKI CEO) beszámolt egy másik lélegeztetőgépről, amelyet a Femtronics cég készít. Elmondta, hogy a géppel különböző súlyosságú betegeket tudnak kezelni és szűri a kiáramló levegőt is, emellett egyszerűen kezelhető. Az eszköz több csúcstechnológiás berendezés előnyeit összesíti. Felkészültek a Luca 4 nevű lélegeztetőgép sorozatgyártására - tette hozzá.


MTI 2020. május 21.

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.