Szerdától csak elektronikusan nyújthatók be a személyforgalomra vonatkozó beutazási szabályok alóli felmentés iránti méltányossági kérelmek - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa.

Kiss Róbert rendőr alezredes hangsúlyozta: a méltányossági kérelmeket kizárólag magyarul és csak elektronikusan lehet benyújtani. Az egy háztartásban élőknek elég egy dokumentumot kitölteniük, abban indokolni kell a méltányossági kérelmet, lehetőség szerint okirattal is igazolva.
A különös méltánylást érdemlő esetek között említette a részvételt magyarországi hatósági eljárásban, az üzleti tevékenységet vagy a munkavégzést a megfelelő meghívólevéllel, az egészségügyi ellátás igénybevételét beutalóval és a tanulók vizsgakötelezettségének teljesítését. Méltányolandó beutazási indokként jelölte meg tovább azt is, ha a kérelmező a magyarországi fuvarozási feladat kiindulási pontjára szeretne eljutni, valamint a közeli hozzátartozó temetésén akar részt venni.
Közlése szerint a kérelemhez - amennyiben meghatalmazott jár el - csatolni kell a meghatalmazást is. Hozzátette: az elektronikus ügyintézéshez szükséges űrlapok a rendőrség honlapján elérhetők.


Kiss Róbert elmondta azt is, hogy 421-re nőtt az önkéntes elektronikus ellenőrzést vállaló, hatósági házi karanténban lévők száma. Hétfőn 629 hatósági házi karantént rendeltek el, jelenleg 11 016 van érvényben.
Hétfőn 40 esetben intézkedtek a hatósági házi karantén szabályait be nem tartókkal szemben.  
Budapesten és Pest megyében a kijárási korlátozások szabályait megszegőkkel szemben hétfőn 366 emberrel szemben intézkedtek, közülük 224-en figyelmeztetést, 89-en helyszíni bírságot kaptak, 53 embert pedig feljelentettek.
A vidéken elrendelt védelmi intézkedések betartásának ellenőrzése során hétfőn 84 emberrel szemben kellett intézkedniük, ebből 69 figyelmeztetéssel zárult, 5 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, és 10 feljelentést tettek.


Szólt arról is, hogy 352-re emelkedett a járványüggyel összefüggésben elrendelt büntetőeljárások száma. Ezek közül 86-ot rémhírterjesztés, 27-et közveszéllyel fenyegetés, 111-et csalás és 21-et járványügyi szabályszegés miatt indítottak, és összesen 66 gyanúsítottat hallgattak ki.
Az alezredes egy kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy operatív törzs által közzétett adatokban a fertőzöttek, halottak és gyógyultak is lakcím szerinti besorolásban szerepelnek.
A belépő teherforgalomban Tompánál két, Röszkénél három, Csanádpalotánál egyórás a várakozás, a belépő személyforgalomban pedig Nagylaknál van kétórás várakozás.

 

MTI 2020. május 12.

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.