Az élet újraindításának feltételei megvannak, de a védekezést nem hagyhatjuk abba. A budapesti lépésekről szombat délután születhet döntés - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Szombat délután születhet döntés a budapesti lépésekről

A kormányfő emlékeztetett: két hete vidéken már enyhültek a korlátozások, most Pest megyében is ez történik. Budapest a nagy kérdés, itt van a legtöbb fertőzött és halálos áldozat, és az óriási népsűrűség miatt a rossz döntések korrigálásának lehetősége itt a legnehezebb - mondta. Úgy látja, a fertőzöttek számának alakulása azt mutatja, hogy az élet újraindításának feltételei Budapesten is megvannak, de mindenkinek felelősen kell viselkednie. Szombat délelőtt még egyeztet kormányon kívüli szakemberekkel, majd délután megszülethet a döntés a budapesti lépésekről - közölte.

A felelős viselkedés most a szájmaszk viselése és távolságtartás

Orbán Viktor megjegyezte: Budapest kéthetes késéssel követi a vidéket, és ha mindenki felelősen viselkedik, áttérhetnek a védekezés második szakaszára.

A bölcsődei és óvodai ügyeletet át kell alakítani, utána lehet az iskolákkal foglalkozni

Az ügyeletet a bölcsődékben és az óvodákban alakítani kell, mert most, ha be akarják adni a gyerekeket, a szülők a kijelölt helyekre vihetik őket, nem pedig a megszokott intézménybe. Az lenne a jó, ha aki szeretné, oda vihetné a gyerekeket, ahova egyébként is járnak, de meg kell egyezni a polgármesterekkel, mert az óvodák nagy része önkormányzati fenntartású - közölte.

Hozzátette: amíg az óvodák és a bölcsődék ügye nincs rendezve, nem lehet az iskolákkal foglalkozni.

Az iskolák újranyitásáról azt mondta, ma még nem lehet választ adni arra, hogy erre idén sor kerül-e, néhány nap alatt is változhat a helyzet, ezért készenlétre van szükség. A gyermekeknek valószínűleg nem lenne bajuk, de hazavihetik a fertőzést, ezért kell óvatosnak lenni - vélekedett.

A budapesti idősotthonok ügyében is felelősséget kér a polgármesterektől

A Pesti úti idősotthonnal kapcsolatban elmondta: a főpolgármester "kiváló tanulmányt fog írni" a történtekről, "de meghalt közben több mint 40 ember". Ha "Tarlós István típus ember a polgármester", az odamegy, kézbe veszi a védekezést és rendet tesz - fogalmazott. Hozzáfűzte: azt kéri a polgármesterektől, vállaljanak gyakorlati felelősséget.

Egész Európában drámaian visszaesett ipari termelés

A kormányfő arról is beszélt, hogy márciusban az ipari termelés drámaian visszaesett Európában, a turizmus pedig eltűnt. Bár a turizmus is fontos Magyarországon, az ipari termelés messze efölött van. Az ipari teljesítmény az EU egészében 12 százalékkal csökkent, Magyarországon 10 százalékkal, vagyis mi "jobban vettük eddig az akadályokat" - magyarázta.

Úgy vélte, az áprilisi számok borzalmasak lesznek, a május némi reménykedésre adhat okot, júniustól pedig gyors léptekkel visszatérünk a korábbi növekedési pályára.

A középpontban a munkahelyteremtés áll

A miniszterelnök kifejtette: vannak, akik a gazdasági növekedés visszaesését tartják a legnagyobb bajnak, de ő a munkahelyek elvesztését teszi az első helyre. Magyarországnak képesnek kell lennie a járvány által tönkretett munkahelyek helyett újakat létrehozni, ezért a munkahelyteremtés felé fordulnak, szektoroktól függetlenül, ennek érdekében hoztak intézkedéseket - mutatott rá.

Emlékeztetett: a közfoglalkoztatásban 100 ezer új embert tudnak felvenni, a honvédség

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.