Június 2-ig lehet jelentkezni az Év Divatipari Felfedezettje elnevezésű pályázatra, amelyre kreatív- és divatipari szakképzésben, nappali tagozaton tanuló fiatalok nevezését várja a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ).

    Az MDDÜ csütörtöki közleménye szerint olyanok jelentkezését várják, akik alkotásaikkal, munkásságukkal, hobbijukkal, tehetségükkel vagy közösségi szerepvállalásukkal újszerűt hoztak létre. A zsűri által kiválasztott nyertes az Év Divatipari Felfedezettje cím mellett egy nagyértékű, korszerű technológiával felszerelt varrógépet is nyer, továbbá meghívást kap a következő Budapest Central European Fashion Weekre, valamint az Év Divatipari Diáknagyköveteként Trunk Tamás vlogerrel együtt képviseli a szakmát a presztízsnövelő kampányok során.
    Mint írják, a nevezési űrlap kitöltésén túl a pályázók tovább növelhetik az esélyeiket, ha egy maximum 10 perces, kreatív, bemutatkozó videót is készítenek, amelyben innovatív, újszerű megközelítésük is szerepet kap. A jelentkezés további részletei az MDDÜ és a Startup Campus InnoGEN program honlapján érhetőek el. Az MDDÜ szakmai zsűriként vesz részt az Év Felfedezettje kiválasztásában.
    A Magyar Divat & Design Ügynökség kiemelt figyelmet fordít a kreatívipari szakmunkák, azon belül a textil- és ruházati szakképzés presztízsnövelésére a fiatalabb korosztály körében. Ennek jegyében az MDDÜ szakmai partnerként csatlakozik a Startup Campus InnoGEN Ifjúsági Programhoz, amelynek középpontjában a fiatalok tehetséggondozása, a jövő generációjának inspirálása és kreativitásának fejlesztése áll.
    A program célja a tehetséges 14-21 éves magyar fiatalok inspirálása a startup és innovációs vállalkozói kultúrával, valamint ösztönzése saját projektjeik elindítására és fejlesztésére, amellyel támogatják a jövő kutatás-fejlesztési és innovatív vállalkozói generációjának létrehozását.
    "Az MDDÜ-nél kiemelt célunk, hogy a magyar divatipar elismert szerepet foglaljon el a régióban, ehhez viszont stabil alapokra van szükség, amely a szakképzéssel kezdődik" - idézi a tájékoztató Bata-Jakab Zsófia vezérigazgatót.
    A 2020-as évben kiemelkedő eredményekkel indult útnak a Divatipari Szakképzésfejlesztést Támogató Program, az eredményesség fokozása érdekében viszont idén új együttműködésekbe kezdett az ügynökség. "A programok során a diákok teljes képet kaphatnak a piac működéséről, ezáltal ismét vonzóvá válhatnak az olyan foglalkozások, mint például a szabás, a varrás vagy a cipőfelsőrész-készítés, így Magyarország Közép-Európa vezető szereplőjévé válhat a divat-ruhaipari szaktudás területén" - hangsúlyozta a vezérigazgató.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.