A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének elmaradásáról szóló hátralékos felhívások ügyében:
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való hozzájárulás.
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az ígéreteit szembesítjük a tényekkel, és értékelünk.
A zsidó Purim ünnepen rendezett „Sütiutca” március 24-én vidám forgataggal búcsúzott a Zsidó Budapest 150 éve rendezvénysorozattól a Csányi utcában. A szervező önkormányzat és a...
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (a továbbiakban Nkt.) 8.§ (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő...

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és...

...és Pestről

Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének...
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

felsőoktatás

  • Saját lakás? Miből? – Lakhatás a felsőoktatásban

    Szerdán este kihirdették a felsőoktatási ponthatárokat, országszerte több helyszínen Pont Ott Partit tartottak. A legnagyobb rendezvényen, a Budapest Parkban forgatott az index, ahol arra voltak kíváncsiak, hogy a leendő egyetemisták hogyan látják lakhatásukat a felsőoktatásba való bekerülésük után.

  • A felsőoktatás a modellváltás útjára lépett

    A felsőoktatásban jelentős változások következtek be és vannak folyamatban, elindultunk a modellváltás útján - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára szerdán Egerben, az Eszterházy Károly Egyetem (EKE) Leányka úti kampusza megújult Delta-épületének átadásán.

  • A magyar felsőoktatás bizonyította alkalmazkodóképességét

    A magyar felsőoktatás intézményei a világjárvány idején bizonyságot tettek rugalmas alkalmazkodóképességükről - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára csütörtökön a 21. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon.

  • Akadémiai dolgozók tiltakoznak az új felsőoktatási törvény ellen

    Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) határozottan tiltakozik az ellen, hogy a kormány a legsúlyosabb járványhelyzetben nyújtsa be a felsőoktatás átalakítását célzó javaslatát, mindezt úgy, hogy annak tartalmáról semmilyen szélesebb körű egyeztetés nem történt - közölte az ADF csütörtökön az MTI-vel.

  • Az ELTE hét területen a legjobb magyar egyetem a QS nemzetközi felsőoktatási rangsorában

    Hét területen is az ELTE bizonyult Magyarország legjobb egyetemének a Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felsőoktatási rangsora szerint - közölte a felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-vel.

  • Ez maradt az OKJ beszántása után

    Januártól fontos változások élesedtek a felnőttképzésben, az Országos Képzési Jegyzéket (OKJ) a mindössze 175 alapszakmát tartalmazó Szakmajegyzék váltotta fel. KÍváncsiak voltunk rá, ebben az új rendszerben melyek azok a képzések, melyek nem csak népszerűek, magas kezdőfizetéssel kecsegtetnek, de 10 év múlva is keresettek lesznek.

  • Hat egyetem vált működési modellt augusztustól

     Hat egyetem augusztus elsejével, míg a Színház- és Filmművészeti Egyetem szeptember elsejével vált működési modellt - emlékeztetett pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), amely a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnökét és tagjait is megnevezte.

  • Internetbiztonsági foglalkozásokon vehetnek részt felsős diákok

     Országos pályázatot hirdet felső tagozatos tanulóknak a Generali a Biztonságért Alapítvány és Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet Programja, a sikeresen pályázók interaktív internetbiztonsági foglalkozásokon vehetnek részt.

  • Ismét bizonyítottak a magyar egyetemek

    A napokban az Academic Ranking of World Universities (ARWU) toplistájára került fel több magyar egyetem is. A kormány célja az, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, ehhez pedig elengedhetetlen a világszinten is versenyképes felsőoktatás - közölte a minisztérium közleménye szerint Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a közösségimédia-oldalán, és egyben gratulált az intézményeknek az elismeréshez.

  • Javultak a magyar diákok eredményei

    A PISA-méréshez hasonlóan javultak a magyar tanulók eredményei az országos kompetenciamérés adatai alapján is - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken az MTI-vel.