Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Egy hónap leforgása alatt aligha lehet másodjára is csúcsformába hozni egy sportolót, főleg úgy, hogy az említett versenyzőnek nemcsak egy, hanem három sportágban kell bizonyítani.

Andris a kaunasi sikerek után, az U17-es korosztály harmadik legjobb európai versenyzőjeként – érthető módon – dobogós helyezési álmokkal repült Szófiába. Július 17–24. között a bolgár főváros adott otthont az U17-es öttusa-világbajnokságnak, az ifjú sportolók viszont még „csak” az úszásban és a kombinált számban versenyeztek. A Trion SC versenyzője egyéniben – csakúgy, mint csapatban (Vajda János és Horváth Bálint társaként) – hatodik helyen zárta a vb-t, az eredményeknek azonban – maximalista sportoló lévén – nem tudott tiszta szívből örülni.

A júniusi Európa-bajnokság után kapott pár nap pihenőt, de osztálytársaival ellentétben rá nem a hosszú nyári szünidő, hanem a világbajnokságra felkészítő tréningek vártak.

– Az Eb-t követő rövid szünet utáni két hétben nagyon sokat edzettem, heti hatvan kilométert futottam, amit két-három kombiedzéssel egészítettem ki. Az úszást sem engedtem el, három hétig még erős intenzitású, a verseny előtti utolsó hétben viszont már könnyített edzéseket végeztem. A felkészülést egy győri edzőtáborral koronáztuk meg, ide az egyesületemmel mentünk – mesélt a felkészülés időszakáról a Trion versenyzője.

Mivel Andris az úszókkal edz, így a vizes számban kiemelkedett a mezőnyből, dobogóközeli pozícióból várta a kombinált számot.

– Sajnos nem úgy sikerült a kombi, ahogy elterveztem. Hiába járok sportpszichológushoz, még így is túlizgultam a versenyt. A lövészet mentális sport, az elhibázott találatok pedig rámentek a futásomra is, hiába ez a legerősebb számom. Nem lehet szétválasztani a kettőt – mondta a versenyző. – Az edzőm, Burcsa Szabolcs sem tudott elkísérni a versenyre, ami szintén megnehezítette a dolgomat. De Szabi szerint semmi gond, rendületlenül megyünk tovább!

És valóban, nem szabad elkeseredni, hiszen közeleg az ősz, ami magával hozza majd az újabb versenyeket, például a németországi Laser Run Európa-bajnokságot és a hazai rendezésű Laser Run világbajnokságot is, ahol Andris ismét bizonyítani szeretne. Előtte azonban kicsit kipihenheti magát, és végre nemcsak versenyezni, hanem nyaralni is elutazhat majd a családdal. Bár futni azért a vakáció alatt is fog.

Forrás: budafok-teteny.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Budáról

Vasárnaptól vásárolhatók meg a 2020-ra érvényes megyei és országos úthasználati jogosultságok, az ideiek január 31-ig érvényesek.
November 30. és december 23. között 16 óbudai helyszínen zajlanak az Advent Óbudán eseményei. A Fő téri és a Szentlélek téri programokon kívül a kerületben működő kulturális intézmények is számos...
A Máltai Szeretetszolgálat és a II. Kerületi Önkormányzat megbeszélést tartott a téli krízisidőszak feladatairól.
Az I. kerületi önkormányzat szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Budavári Kapu Kft. közötti parkolási megállapodás jogsértő volt – közölte az önkormányzat csütörtökön, a jegybank előző napi...
Hétfő délután Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere a helyszínen egyeztetett Karácsony Gergely főpolgármesterrel a Normafánál tervezett parkoló-áthelyezésről és a fogaskerekű vasút felújításáról...
Október közepén hirdette meg a polgármesteri hivatal zöld irodája a Gyümölcsöző Hegyvidék programot, amelynek keretében ingatlanonként két darab, gyümölcsfa csemetét lehetett fél áron megvásárolni....
A Galéria 12 Egyesület művészeinek alkotásaiból nyílt tárlat november 19-én, a Galéria 12 kávézó és Borbárban, amely december 7-ig tekinthető meg.
A Hegyvidék Díszpolgára kitüntető címet olyan személyek kaphatják meg, akik valami maradandót alkottak, és büszke lehet rá a kerületünk. A több mint hetven éve a Hegyvidéken élő Fekete György neve...
Idén ősszel is ellenőrzött keretek között szabadulhattak meg a lakásokban felhalmozott elektronikai hulladéktól, rossz háztartási gépektől, a lemerült elemektől, akkumulátoroktól és festékektől a...
Újbuda Önkormányzata és a Nem Adom Fel Alapítvány idén is megrendezte a már hagyománynak számító Világnyitók – Jobb velünk a világ érzékenyítő programot. A szervezők ezzel a fogyatékos emberek...
Újbuda Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a kerületi várakozási hozzájárulások meghosszabbítása 2019. december 1-től megkezdődik. A kérelmek a gyorsabb ügyintézés és a sorban állás...
Különleges sajtótájékoztatót tartottak csütörtök délután az Esernyősben. Az idén 50 éves Óbuda Fotóklub Egyesület elindította autista fotóscsoportját. A sajtótájékoztatón dr. Kiss László...
Tamás Ilona, az Észak-Budapesti Tankerület igazgatója és dr. Kiss László polgármester meghívására a Polgármesteri Hivatal tanácstermében tekintették át a III. kerület iskoláinak helyzetét az...
Ismét sikeres évet zárt az Egészségkörút Óbudán elnevezésű ingyenes szűrőprogram sorozat, amelyet immár hatodik éve szervez meg a Szent Margit Rendelőintézet. Tavasztól őszig 7-10 állomáson várták...
2019. november elsejétől az Átrium kedvezményt biztosít a II. Kerület Kártya tulajdonosai számára.
Európa legnagyobb koreai kulturális központja nyílt meg a II. kerületben.
Különleges kezdeményezéssel ünnepelte fővárosunk születésnapját a városi sétákat szervező Hosszúlépés. Járunk? csapata.
Kérjük, hogy járuljon hozzá a környezetünk megóvásához és a háztartásában feleslegessé vált, működésképtelen elektronikai eszközöket és egyéb veszélyes hulladékokat hozza el és adja le a Hegyvidéki...

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Ön is hirdetne?

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó