A Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2022. március 28-án (hétfőn) 9 órától tartja ülését a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal III. 300-as termében (Budapest VIII., Baross utca 63-67.).

 

Napirend       1.    Javaslat a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pályázatának kiírásáraA 2021. októberben megbízott vezérigazgató, Ivanyos János határozott idejű megbízatása 2022. június 30-án lejár, ezért szükség van új vezérigazgatói pályázat kiírására.

2.    Javaslat a Rév8 Zrt. felügyelőbizottsági tagjának visszahívására és új tag megválasztásáraAz előterjesztés az önkormányzati cég felügyelő- bizottságából dr. Kalányos Zsolt visszahívására, valamint helyette Marton Levente megválasztására tesz javaslatot. A megbízás 2025. január 29-ig szól.3.    Javaslat az „Épületek részleges felújítása 4 részben - JVÖ” tárgyú közbeszerzési eljárás eredménymegállapítására és a költségvetést érintő döntés meghozatalára                            

ZÁRT ÜLÉS4.    Javaslat a TÉR_KÖZ 2018. Csarnok negyed főutcája – DériM projekt megvalósításához többletfedezet biztosítására                  

ZÁRT ÜLÉS 5.    Javaslat földgáz beszerzéssel kapcsolatos költségvetési döntések meghozataláraAz önkormányzat és egyes intézményeinek hőszolgáltatási szerződése 2022. július 24-én lejár. A szolgáltatás folyamatos biztosítása érdekében az önkormányzat közbeszerzési eljárást kíván lefolytatni, amihez előzetes kötelezettségvállalás szükséges - erről dönt a Képviselő- testület.  

6.    Javaslat az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI. 20.) önkormányzati rendelet, valamint a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 36/2014. (XI. 06.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendelet elfogadására  A rendeletmódosítás szerint a jövőben a kulturális ügyekben döntésre jogosult bizottság jelölné ki a kedvezményesen bérbeadandó helyiségek körét, döntene a bérlő éves beszámolójáról és szakmai terveiről. Ezen kívül bővülne a pályázók köre és az előterjesztés szerint a nyertes pályázókkal az önkormányzat együttműködési megállapodást kötne - erről dönt a képviselő- testület.

7.    Javaslat az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásáról szóló 25/2021. (VII. 22.) önkormányzati rendelet módosításáraA rendelet gyakorlati alkalmazása során felszínre került problémák miatt szükségessé vált a lakásrendelet módosítása (például: hátralékkezelési eljárások, valótlan adatközlés, adóigazolás, a testvér, mint bérlőtárs, minőségi csere egészségügyi okból).

8.    Javaslat Józsefváros Közbiztonságáért Közalapítvánnyal kapcsolatos döntések meghozataláraA kuratórium, mint az Alapítvány ügyvezető szervének létszáma az előterjesztés szerint ötről három főre csökken és ezzel együtt a képviselő-testület Csizmadia Benedek es Laczikó Mariann kuratóriumi tagok visszahívásáról is dönt.

9.    Javaslat a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 18/2016. (VI. 02.) önkormányzati rendelet és a Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonában lévő közterületek használatáról és használatának rendjéről szóló 4/2020. (II. 27.) önkormányzati rendelet módosításáraA rendeletmódosítás elfogadása után a mikromobilitási eszközöket az önkormányzat tulajdonában álló közterületeken kizárólag a meghatározott pontokon lehet majd szabályosan elhelyezni és a szabálytalan használat szankcionálható lesz. A filmforgatási rendeletben módosulnak a lakók értesítésére szabott határidők, illetve a 30 napon túli forgatások tilalma azonos produkciók esetén.

10.    Javaslat a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjairól szóló 56/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelet módosítására A Rendeletben meghatározott intézményi térítési díjak a korábbiakhoz képest nem emelkednek. Egyes szolgáltatások (szenvedélybetegek, fogyatékosok es idősek nappali ellátása, fodrászat, gyógymasszázs, gyógytorna) intézményi térítési díja csökken.

11.    Javaslat a Foodhost Catering Vendéglátó és Szolgáltató Kft.-vel megkötött szolgáltatási szerződések módosítására, továbbá az intézményi gyermekétkeztetés térítési díjairól szóló új önkormányzati rendelet megalkotására2022. április 1-től a Foodhost Catering Kft. 9,9%-kal emeli a közétkeztetési adagárait, miközben a térítési díjak változatlanok maradnak. Erre a célra az önkormányzatnak pénzügyi fedezetet kell biztosítania.

12.    Javaslat környezet- és klímavédelmi tárgyú pályázatok kiírásáraAz önkormányzat új pályázatokat ír ki a következő programokra: zöld udvar, árnyékolás, homlokzatzöldítés, gangzöldítés, kerékpártároló létesítés, kerti esővízgyűjtés. A pályázatkora elkülönített összeg: 30.000.000 forint.

13.    Javaslat a Budapest VIII. kerület, Baross utca 41. szám alatti helyiséggel kapcsolatos tulajdonosi hozzájárulás megadásáraA Syllogos Magyarországi Görögök Kulturális Egyesületének székhelye önkormányzati tulajdonú helyiség. A helyiség felújítására beadandó pályázatukhoz az önkormányzatnak, mint a bérlemény tulajdonosának hozzájárulása szükséges.

14.    Javaslat a Józsefvárosi Óvodák átszervezésével kapcsolatos döntések meghozatalára 2022. augusztus 1-től a Dankó utca 31. szám alatt működő Napsugár tagóvoda átszervezés miatt megszűnik, az érintett szülők a szükséges intézkedések tervezetét elfogadták. Az épületbe később a Gyermekek Átmeneti Otthona költözik. A Gyerek- virág tagóvoda neve Napvirág tagóvodára változik.  

15.    Javaslat a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat fenntartásában működő Józsefvárosi Óvodák székhely- és tagóvodáiban a 2022/2023. nevelési évre szóló óvodai beiratkozás előkészítésével kapcsolatos döntés meghozataláraA Józsefvárosi Óvodákba a jelentkezési időszak: 2022. április 25-től május 6-ig online, 2022. május 9-től május 13-ig személyesen.

16.    Javaslat a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat által fenntartott Józsefvárosi Óvodákban „Friss gyümölcs-zöldség program” bevezetéséhez szükséges pénzügyi fedezet biztosításáraA kerületi óvodákban 2022. szeptember 1-től elinduló program keretében az EMMI rendeletben előírtakon felüli mennyiségben kapnak friss gyümölcsöt és zöldséget a kerület óvodásai.

17.    Javaslat egészségüggyel kapcsolatos döntések meghozataláraA kerület 31. orvosi körzetének háziorvosi feladatait Dr. Tasi Réka látja el 2022. június 1-től, ezzel egyidőben 2 fővel csökken a JEK-ben található rendelő engedélyezett létszáma. Ezen kívül Dr. Dicházy Andrea házi gyermekorvos rendelési ideje hétfői napokon egy órával csökken - minderről a képviselő- testületnek kell döntést hoznia.

18.    Polgármesteri tájékoztató a lejárt határidejű testületi határozatok és a veszélyhelyzet idején meghozott polgármesteri döntések végrehajtásáról, az előző ülés óta tett fontosabb intézkedésekről, a jelentősebb eseményekről és az átmenetileg szabad pénzeszköz állomány lekötéséről.

19.    Tájékoztatás a Káptalanfüredi gyermek- és utánpótlás tábor fejlesztésével kapcsolatban Várhatóan 2022 áprilisában kezdődik a tervezési munka. A végleges engedélyes kiviteli tervek várhatóan 2022 októberében készülnek el. Ezt követi a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás lebonyolítása, majd 2023 elején kezdődhet a kivitelezés. A tábor átadásának várható határideje 2024. június 1.

 

(jozsefvaros.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír a Belvárosból

Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az ígéreteit szembesítjük a tényekkel, és értékelünk.
A zsidó Purim ünnepen rendezett „Sütiutca” március 24-én vidám forgataggal búcsúzott a Zsidó Budapest 150 éve rendezvénysorozattól a Csányi utcában. A szervező önkormányzat és a Gólem Színház a Pro...
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (a továbbiakban Nkt.) 8.§ (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
Ha van zenei stílus a világon, ami az emberek elsöprő többségének nem csupán tetszik, de mosolyt csal az arcukra és ütemes tapsra ösztönzi a tenyereket, akkor az biztosan a klezmer.
A városrészeken átívelő Nagykörút már nagyrészt az 1880-as évek közepére elkészült. Hivatalosan azonban csak a millenniumi ünnepségek idején adták át, teljes befejezésére pedig egészen 1906-ig várni...
Dr. Szívós Erika történész monográfiája (Hétker, Zsidónegyed, Gettó, Bulinegyed) a legalaposabb könyv, amelyet Erzsébetvárosról az utóbbi száz évben írtak. A Korall Kiadónál a Társadalomtörténeti...
Fodor Marcsi hosszú ideje azért küzd – írói eszközeivel –, hogy évezredek férfiszempontból elmondott történeteihez női nézőpontot adjon, női példaképeket állítson.
Ez hitvita, valaki vagy hisz benne, vagy nem – állítja a halálbüntetés intézményéről Dulai Péter újságíró, bűntörténész, aki nemrég megjelent könyvében végigvette megyénként az utolsó kivégzettek...
Utalványokkal kárpótolják a fél- vagy negyedéves bérletek vásárlóit. Kalkulátor mondja meg, mennyi pénz jár.
A verseny, a versengés a témája Vigh Violetta kiállításának, ami a K11 Laborban nyílt meg. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem média design szakos, végzős mesterhallgatója a médiaművészet különböző...
Így alakul idén tavasszal a tankötelessé vált gyerekek beiratkozása a 2024/25-ös tanévre.
Hogy sikeres vagy kudarcos lesz egy gyerek iskolai karrierje, nagyban meghatározza, éretten lépett-e be az iskolarendszerbe, vagy sem. De mit jelent az iskolaérettség? Milyen tényezők...
ovább bővíti terápiás szolgáltatásait a Varázsdoboz Fejlesztő Központ. Március végétől pszichodráma csoportot indítanak olyan 5-7 éves gyerekeknek, akik különböző szorongásos tünetekkel, magatartási...
Ortopéd szakorvos, üzemorvos, emellett a hagyományos európai gyógymódot ötvözi speciális akupunktúrás kezeléssel.
Különleges, az ázsiai ízek újragondolását ígérő helyet nyitott tavaly decemberben két fiatal, de már ismert séf az éledező Hunyadi téren. Vini és Pisti nem étteremnek, nem is bisztrónak, hanem...
Február 25. és 27. között tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Bethlen Téri Színház a határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató Vendégváró Fesztivált, amelynek idei meghívottja a Dialóg...
A Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata által fenntartott óvodák a 2024/2025-ös nevelési évre történő beiratkozásokat megelőzően szeretettel várják a szülőket, az intézmények...
A Csányi5 közönsége erősen interaktív társaság. Ovisok kiscsoporttól felfelé, egészen alsó tagozatig, kismamák, nagymamák

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.