Átadták Magyarország első mesterséges intelligencia tanszékét a Bosch és az ELTE együttműködésében a Lágymányosi Campus Informatikai Karán.

A világ első számú autóipari beszállítója által létrehozott tudásbázis az önvezető autózás és az ipari robotika területén végez majd kutató-fejlesztő tevékenységet.

– Olyan tudásra teszünk szert a Boschsal való partnerség során, amilyenhez más úton biztosan nem jutnánk hozzá – jelentette ki Horváth Zoltán a Mesterséges Intelligencia (MI) tanszék átadóján. Az Informatikai Kar dékánja hangsúlyozta, a profitorientált vállalat és a tudományos eredményeket a közjó részévé tevő egyetem érdekei cseppet sem keresztezik, inkább erősítik egymást. – A most létrejövő versenyképes modellt harmadik generációs kutatóegyetemnek hívják, amit évtizedekkel előttünk járva indítottak el Cambridge, Leuven és a világ más vezető egyetemei – fogalmazott a szakember. Horváth Zoltán szerint a társulás win-win-win modellre épül: kompetencia, tudás halmozódik az egyetemen; nő a cég versenyképessége; a társadalmi, gazdasági környezet élvezi ezek előnyeit. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt emelte ki, hogy egy ipari szereplő nem elvesz, inkább hozzátesz az egyetem lehetőségeihez.

Okostechnológiák műhelye
A Bosch által megújított tanszéken tantermeket, variálható kutatói munkaállomásokat, kollaborációs teret, workshopszobát és könyvtárhelyiséget is kialakítottak, összesen 400 négyzetméteren. A tudásközpont kutatási fókusza elsősorban az önvezető járművek, az ipari automatizáció, a gépi látás és az emberi agy működését leképező neurális hálók fejlesztésére irányul. Ez utóbbit, azaz az emberi agy információfeldolgozását és döntéseinek, reakcióinak folyamatát utánzó programozási műveleteket demonstrálta a megnyitón az a játék, amelyben szenzoros kamerák ismerik fel a szolmizációs kézjeleket, az így detektált hangokat pedig a számítógép dallamként játssza le. A doktorandusz hallgatók által bemutatott szimuláción azt is szemléltették, ahogyan az önvezető járműveket körülvevő szenzorok képesek formákat, tárgyakat, élőlényeket felismerni, amire a rendszer – az agyhoz hasonlóan – tizedmásodpercek alatt választ ad azzal, hogy kiválasztja a megfelelő reakciót, például a fékezést.
A tanszék az ELTE és a Bosch egyik legizgalmasabb kutatási területét kínálja hallgatóinak: a Level 4 és 5 szintű önvezetést támogató rendszerek fejlesztését, ahol a gépi intelligencia már teljes mértékben – emberi felügyelet és beavatkozás nélkül – biztonságosan át tudja venni az irányítást egy jármű felett.

Világelsőktől tanulhatnak
A Bosch világelső az autóipar megatrendjei, így az önvezető autózás, az elektromobilitás, a technológiák személyre szabása terén. A cég budapesti fejlesztőközpontjában 3000 mérnök dolgozik, közülük ezren foglalkoznak a kiemelten kezelt autonóm járműfejlesztéssel és elektromobilitással. A cégcsoporton belül Németország után a magyarországi központ a második legnagyobb kutató-fejlesztő bázis.
Szászi István, a Bosch Csoport magyarországi és adriai régiójának vezetője elmondta, a számos egyetemmel partneri viszonyt ápoló, a mérnökképzést intenzíven támogató vállalat együttműködéseinek köszönhetően a magyar egyetemek közvetlenül kapcsolódhatnak be az ipari innováció nemzetközi vérkeringésébe, miközben a hallgatók gyakorlati tudást szerezhetnek.
Magyarország egyik legnagyobb munkaadójaként a Bosch 2018 óta ápol produktív kapcsolatokat az ELTE-vel, azóta doktoranduszokat foglalkoztat, valós kutatásfejlesztési feladatokat kínál, ipari témákat és ösztöndíjakat ad a hallgatóknak, doktori programokat indít, a tehetséges diákokat pedig diploma után kiváló álláslehetőségekkel várja. – Az ipar és az egyetem között híd létesült, amelyen keresztül nagy forgalom bonyolódik – fogalmazott a megnyitón Szászi István.
A 2020-ban hivatalossá váló kapcsolat eredményeként, a Bosch kezdeményezésére indult el az ELTE-n a kétdiplomás autonóm rendszerinformatikus szak, létrejött egy mesterséges intelligencia mesterszak, és most kezdődik az egyetem terepi robotika képzés is.

(www.ujbuda.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az óbuda-békásmegyeri fiatalok biztonságos szórakozásának és tartalmas időtöltésének...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat Paál Zsuzsanna tervezőgrafikus, iparművész, designer alkotásait öleli...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát és a környezetbarát szemlélet elterjedését egyszerre szeretnénk...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és szintén ezen a napon 14 és 18 óra között a Kultúrkúriában.
A Hegyvidéki Önkormányzat és a kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetői ma egyeztettek a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium tervezett fenntartóváltása...
Amikor végre tavaszodik, hosszabbodnak a nappalok, melegszik az idő, többet süt a nap, mi is vidámabbak vagyunk, és nagyobb lelkesedéssel mozdulunk ki talán otthonról.
A Budapesti Közművek keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai március 4-én megkezdik a főváros tizenkilenc zöldövezetes kerületében a kerti zöldhulladék...
Ismét rendkívül aktívak voltak a XII. kerületi diákok, szülők és tanárok, akik másodjára is nagy számban részt vettek a mindennapos mozgást népszerűsítő, „Millió lépés az iskoládért” címmel...
Sorozatunkban Újbuda egyéni önkormányzati képviselői beszélnek munkájukról, az általuk vallott értékekről, prioritásaikról és céljaikról. Ezúttal Rádi Károly, a 10. választókerület egyéni...
Szent misével és koszorúzással emlékeztünk meg a 78 évvel ezelőtti szomorú eseményekről. Ahogyan minden évben felelevenítjük Békásmegyer ártatlan német ajkú közösségének tragédiáját, az 1946.
Tájékoztatjuk a tisztelt lakókat, hogy a budapest i. kerület közterületein díszfák lemosó permetezését fogjuk végezni. A permetezés tervezett időpontja (időjárástól függően) 2023. február 29. –...
2024-ben folytatódik az Újbuda Prizma „faltól falig” takarító akciója, ennek első idei állomása a Diószegi út volt. Februárban állt munkába az a két új, nagy teljesítményű gép, melyet az...
Február 28-tól megkezdődik a tavaszi lombgyűjtés, amely keretében munkatársaink időjárástól függően megtisztítják a lehullott levelektől a parkokat, játszótereket és járdákat. Az utak és parkolók...
A még zöldebb, még virágosabb kerületünk érdekében rendezi meg ismét a II. Kerületi Önkormányzat a korábban már oly népszerű és kedvelt árvácskavásárt.
Március végéig tekinthető meg a Normafa Síház Étteremben A Mi Normafánk pályázatra beérkezett 182 fotóból a zsűri által kiválasztott legjobb 40 kép, ezen belül pedig a három kategória-, fő- és...
A modern idők forgalmas városa nem a kutya természetes élettere. Ezt a teret az ember ismeri, ő van tisztában a buktatóival, veszélyeivel.
2024 február 26-tól – előreláthatólag március 4-ig – a Szentháromság tér 6. sz. épület közműmunkálatait végzik az Országház utcában, ezért az alábbi forgalomkorlátozások lépnek életbe a Budai Vár...
Minden évben Kossuth Zsuzsanna, az első magyar főápoló születésnapján köszöntjük a magyar ápolókat. Köszönjük a mai utódok helytállást! És várjuk Óbuda-Békásmegyer lakosainak javaslatait, ki legyen...

A címlapról

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési...
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.