A kommunizmus áldozatainak emléknapján Pokorni Zoltán polgármester és Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára koszorút helyezett el gróf Esterházy János Gesztenyés kerti szobránál.

„Kovács Béla egykori kisgazda képviselőt 1947-ben ezen a napon tartóztatták le és hurcolták el a Szovjetunióba a kommunistákkal szembeni kiállása miatt. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy megszűnt a jogállam, olyan diktatúra épült ki Magyarországon, ami egy szemernyit sem tartja tiszteletben az emberi jogokat” – magyarázta Pokorni Zoltán, miért emlékezünk február 25-én, az Országgyűlés 2000-ben elfogadott határozata alapján a kommunista diktatúrák áldozataira.

A polgármester arra bíztat mindenkit, idézze fel saját családjának történetét a gyermekeinek, unokáinak, hogy a mai fiatalok ne csak a dátumokat, adatokat lássák a történelmünkből, hanem „az emberi sorsokat, amiket a kommunizmus eszméje sárba tiport”. Ez különösen fontos most, hogy itt van az orosz-ukrán háború a nyakunkon, mert lassan már nem lesznek közöttünk olyanok, akik átélték a háborút – tette hozzá.

koszoruzas07

„Az édesapám 93 éves, ő kiskamasz volt a második világháború idején. A mostani hatvan- és hetvenévesek már nem láttak háborút, tehát kezd meghatározó lenni azoknak a nemzedékeknek a kultúrája, akiknek a háború csak egy szó. És ez nagyon veszélyes, mert a lózungok, a nagy szavak, a nagy odamondogatások könnyebben hatnak. A háború nem egy hősies dolog, hanem borzalmas, ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy elkerüljük” – mondta el Pokorni Zoltán.

„A huszadik században óriási károkat okozott Magyarországnak, nemzetünknek a fasiszta és a kommunista diktatúra. Rengetegen veszítették életüket, családok mentek tönkre, életek törtek derékba, miközben egyetlenegy elveszített vagy derékba tört emberélet is felbecsülhetetlen kár” – jelentette ki Fürjes Balázs. Az államtitkár arra is emlékeztetett, hogy 1990-ben a kommunista elnyomással szemben harcoltuk ki a magyar szabadságot, amit meg kell őriznünk, hogy soha többé ne térhessen vissza se a kommunista, se a fasiszta diktatúra.

A polgármester és az államtitkár által most megkoszorúzott, Gesztenyés kerti szobor gróf Esterházy Jánosnak állít emléket. A felvidéki magyar politikust, aki a második világháború idején a fasiszta Szlovákiában a magyar kisebbség és a zsidóság védelmében egyaránt felszólalt, a szovjet csapatok bevonulását követően elfogták és szibériai kényszermunkatáborba küldték. 1949-ben adták ki Csehszlovákiának, ahol a fasiszta szlovák kormánnyal való „együttműködése” miatt halálra ítélték, de elnöki „kegyelemmel” az ítéletet életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. 1957-ben, a morvaországi Mírov börtönében halt meg 55 évesen.

(hegyvidek.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

Immár több mint 160 éves a Nemzetközi Vöröskereszt, amely napjainkban is számos területen segít és von be segítőket a közös, támogató cselekvésbe. A mozgalom nemzetközi napján arra is hozunk...
A felelős állattartás napja a Rex Kutyaotthon Alapítvány kezdeményezésére létrehozott magyarországi jeles nap, célja, hogy felhívja a figyelmünket arra, hogyan gondoskodjunk körültekintően...
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot. A MÁJUS 9-én 14 és 16 óra között tartandó eseményen élő zene várja a résztvevőket.
A méltóság megőrzése, a halál elfogadása, az életvégi döntések köré épült az Újbudai Szociális Szolgálat (USZOSZ) időseknek és a szociális szakma képviselőinek szervezett konferenciája. Az esemény...
A tavasz visszahozta a zsongást a Fény Utcai Piac környékére, e színes környezetben bújik meg a Lövőház utca egyik házában, a 31. szám alatt egy hasonlóan színes vállalkozás, a Színkör Alkotóműhely...
Az illetékes szervek tájékoztatása alapján, ezúton értesítjük a budavári lakókat, hogy május 8-10 között magasrangú külföldi delegáció tartózkodik a Budai Vár területén, ezért fokozott biztonsági...
2004. április 30-án, szokásától eltérően, színesben jelent meg az amúgy unalmasan szürke, akkor még nyomtatott formában is létező Magyar Közlöny. A piros-fehér-zölddel körbefont címlap sugárzó...
Ma az 1886-os chicagói tömeges munkássztrájk emléke előtt tisztelegünk: a nyolcórás munkaidő bevezetéséért küzdöttek a munkásszervezetek és a munkabeszüntetéshez csatlakozók e napon. Megmutatták...
Az elmúlt években a Szent János Kórház szakrendeléseinek többsége átköltözött a Kútvölgyi-tömbbe, itt azonban jelenleg nem működik gyógyszertár. A betegek igényei alapján Fonti Krisztina...
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a fővárosi patkányirtási feladatokat a Bábolna-Bio Zrt. végzi a Ronix Kft-vel együttműködve Deratizációs Központ Konzorcium néven. A szolgáltatás térítésmentes.
Visszaköltözött a megmentett fazekasmester a Vízivárosba, ahol nemcsak a szobor kapott új helyet, de környezete is megszépült.
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy 2024. 04.29-én hétfőn, a napnyugta utáni órákban (21:00-23:00) a III. kerület Kossuth Lajos üdülőpart 20. szám alatt, egyéni megrendelésre földi úton történő...
Egy régóta tervben lévő, jelentős felújítás valósul meg a Szent János Kórházban. Átfogó rekonstrukció kezdődött el a 26-os számú épületben, ahol az egyik legnagyobb forgalmú osztály, a traumatológia...
Itt a tavasz, feléledt a természet, ami a ház körüli munkákkal is együtt jár. A kerítések mindkét oldalán vannak a lakóknak teendőik: a közterületre kinyúló ágak, bokrok metszése, az ingatlannal...
Óbuda-Békásmegyeren napjainkban 12 nemzetiségi önkormányzat működik, és ez egyedülálló kulturális sokszínűséget biztosít kerületünknek. Az szintén tény, hogy a nemzetiségek jelenléte hazánkban a...
A JÓbuda Közösségi Alapítvány meghirdeti harmadik támogatási pályázatát, mellyel Budapest III. kerületében bejegyzett és itt tevékenykedő civil szervezetek, civil- és lakóközösségek, informális...
Közösségiteremtési különdíjat nyert el Önkormányzatunk a Jós utcai közösségi kert kialakításáért, amelyet a lakosság bevonásával hoztunk létre. Büszkeséggel számolhatunk be az újabb elismerésről,...
Sok kisgyerek álmodozik arról, hogy ha nagy lesz, állatokkal fog foglalkozni, ám ezt csak kevesen váltják valóra.

A címlapról

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.