Ganzkertváros egyik forgalmas csomópont-ja a Kandó tér, ahol a Halomi út mentén általános iskola, óvoda és bölcsőde is található.

A három intézménybe mintegy ezer gyereket visznek a szüleik reggelente, illetve mennek értük tanítás után, többnyire autóval. A családi házas övezet hatalmas gépjárműforgalma sok gondot okoz.

Moldován László közel ötven éve él a Ganz Ábra-hám utcában, és úgy véli, hogy a kertváros elért a befogadóképessége határához.

- Gyerekkoromban izgalmas volt a környék, mert házak csak a jelenlegi óvoda kerítéséig voltak, azon túl búzatáblák fácánokkal, őzekkel, ami egy gyereknek kalandos játékterület. A rendszer-váltás után néhány évvel elkezdett telekmegosztások megzavarták ezt a falusias környezetet. Ahogy az idősek elköltöztek vagy meghaltak, az örökösök eladták a régi telkeket, telekrészeket. Létrejöttek az úgynevezett nyeles telkek, amiknek a keskeny utcai kijáratát a hátsó, érintetlen terület felé először kiskapukkal, később rendes kocsibejárókkal nyitották meg. Az eladott telkeken 10-12 lakásos sorházak épültek. Kicserélődött és megnőtt a lakosság, egyre több lett a gyerek, akik jobb híján sokszor a lekövezett társasházi udvarokon játszanak.

A társadalomkutatással is foglalkozó Moldován László úgy véli, mielőbb korlátozni kellene a beépítést, az új építkezéseket, mert a kertváros és az oktatási intézmények befogadóképessége is véges.

Banga Zoltán önkormányzati képviselővel a reggeli becsengetés előtt látogatott el a bp18.hu munkatársa a Kandó Téri Általános Iskolához. A belvárost idéző autóforgalom mellett a gyalog iskolába igyekvők száma is jelentős volt. Az úttesten gyalogátkelő nincs, így a közlekedőknek még jobban kell figyelniük egymásra, nehogy baj történjen.

- A kertvárost az elmúlt 15 évben túlépítették. A gépjárműforgalom rendkívül erős, miközben számottevően megnőtt a gyerekek száma. Csak a Kandó iskolába közel 800 gyerek jár. Szándékunkban állt gyalogátkelőhelyet létesíteni az iskola előtt, volt is próbálkozásunk egy kijelölt átkelőhellyel, de sajnos a Budapest Közút Zrt.-tol olyan visszajelzést kaptunk, hogy ezzel az "akciónkkal" veszélyeztettük a közúti közlekedést - mondta Banga Zoltán.

- A Halomi út az önkormányzat kezelésében van, azonban a zebra kijelölése a főváros hatásköre. Két éve kérjük, mert szükség van a zebrára, de a Budapest Közút elutasítja ezt.

Pedig az iskola előtt evidens volna egy zebra. Már csak azért is, mert a Halomi út és az iskolával szemben lévő Halomegyházi út sarkán egy olyan saroképület áll, amit az iskolások használnak, de az is éppen elég indok kellene, hogy legyen, hogy szemben óvoda és bölcsőde is van.

- Természetesen ebbe nem szabad belenyugodni. Valamilyen közlekedéstechnikai megoldás kell, hogy az úttesten való biztonságos átjutást segítse - tette hozzá a képviselő. - Ami a forgalomcsillapítást illeti, lehetőség van az átmenő forgalom korlátozására. Az Alacskai útról az Üllői út felé a kertváros amolyan surranópálya. Az emiatt megnövekedett forgalom csökkentése, megszüntetése akár egyes utcák egyirányúvá tételével, útszintkiemeléssel, esetleg útpályaszűkítéssel is elérhető.

Forrás: bp18.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Kelet-Pestről

Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének elmaradásáról szóló hátralékos felhívások ügyében:
Rózsahegyi Péter, Rákosliget önkormányzati képviselője és Rákosmente Önkormányzatának környezetvédelmi tanácsnoka Mátka utcai otthonában köszöntötte Rózsa István Ignácnét 90. születésnapja alkalmából.
Újabb pontja teljesült a Fejlődő Kertváros Program IV. (2019-2024) vállalásunknak, hiszen ahogyan a 4. pontban megígértük, óvodát építettünk a cinkotai lakóparkoknál.
A villamos hálózatok kertészeti, erdészeti jellegű karbantartására, az előírt védőtávolságok kialakítását célzó gallyazásra kerül sor a kerület egyes részein.
Rákosmente városvezetése nevében dr. Füzesi Péter alpolgármester, Rákoscsaba önkormányzati képviselője köszöntötte Schleer Ferencnét, aki február 19-én ünnepelte 95. születésnapját.
A hagyományoknak megfelelően a XVI. Kerületi Újság minden év elején évértékelőt készít Polgármester Úrral, milyennek is látta az elmúlt évet, és mit gondol, milyen lesz az előttünk álló új esztendő....
A Kelet-Pesti Tankerületi Központ munkatársai összegyűjtötték a fenntartásukban működő X. és XVII. iskolák legrelevánsabb információit, hogy ezáltal is megkönnyítsék a szülők iskolaválasztását.
Rákosmente Önkormányzatának szervezésében folytatódnak az osztálytermi előadások kerületünk több iskolájában. A Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) keretein belül jött létre az előadás-sorozat,...
Kihasználva a Kertvárosi Vigasságok háromnapos rendezvénysorozatát és a hétvégére megrendelt rendkívül jó időjárást, testvértelepülési látogatással és focikupával is bővült a kertvárosi programok...
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet 650 literes komposztálókeret ingyenes használatba adására.
2023 szeptember 16-án (szombaton) 9.00 -15.00 óra között ismét lehetőség nyílik a Kőbánya alatt húzódó pincerendszer megtekintésére.
2023. szeptember 15-17. a Kertváros hétvégéje, találkozzunk az Erzsébet-ligetben!
2023 őszén is rákosmenti lombzsákosztást szervez az Önkormányzat – ezt Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere jelentette be Facebook-oldalán .
HölgyFeszt - utcabál és örömünnep a kerület 150. születésnapja tiszteletére a Hölgy utcában 2023. szeptember 16-án, szombaton 15 órától!
Ön is bérbe veheti a Pesti út 27. szám alatti üzlethelyiséget
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet a Kőbánya területén élő és alkotó művészeti, kulturális tevékenységet folytató magánszemélyek, a kőbányai székhelyű művészeti és kulturális tevékenységgel...
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet tehetséges kőbányai sportolók és felkészítő edzők egyéni támogatására.
Mit kell tudni 2023. augusztus 1-ét követően a XVI. Kerületi Önkormányzat közterületein a bérelhető mikromobilitási eszközök – elektromos roller – elhelyezéséről?

Még több hír Dél-Pestről

A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Utóélete is van a Ferencváros és az Olimpiakosz párharcának az Európa-konferencialigában. A görög csapat mindkét mérkőzésen 1-0-ra győzött, amivel továbbjutott, a magyar bajnok viszont kiesett, és...
Az elutasított költségvetés kapcsán kérdeztünk néhány önkormányzati képviselőt: hogyan látják, lesz-e elfogadott költségvetése a kerületnek?
A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal nyugalmazott aljegyzője életének 73. évében 2024. március 1-én türelemmel viselt betegség után elhunyt.
A Ferencváros edzője, Dejan Sztankovics kifejezetten szereti a kemény mérkőzéseket, és szerinte pontosan ilyen meccsek várhatnak a Fradira a folytatásban.
Nagyszabású ökölvívó-viadalt rendeztek a Bakony egyik kis ékszerdobozának számító magaslati településén, Zircen múlt szombaton.
A Horváth Péter Balázs Béla-díjas fotóművész vezette KMO Fotókör tizenegyedik kiállítása tekinthető meg áprilisig a KMO Előtér-galériájában.
A Budapest Főváros IX. ker. Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottsága díjmentes Veszélyeshulladék-gyűjtési akciót hirdet 2014. március 9-én, szombaton...
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási ZRT. (MOHU) az Uniós előírások teljesítése érdekében 2024. január 1-től megkezdte a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő elkülönített gyűjtésének...
Február 19-e fontos nap a magyar egészségügyben, ugyanis ezen a napon született az ország első főápolónőjeként tisztelt Kossuth Zsuzsanna, aki nem csak hazánkban, világszinten is megteremtette az...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. együttműködése alapján a soroksári nyugdíjasok 2024. évben 50%-os kedvezménnyel juthatnak be a...
Az önkormányzat, a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI), valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) kispesti csoportjának, valamint a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület (Romfel)...
Egy kis odafigyeléssel megelőzhető a legtöbb online csalás, hiszen a legtöbben azért esnek bele az adathalászok csapdájába, mert sietnek. Ne netezzünk, főleg ne vásároljunk és bankoljunk online...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata „Soroksár Kiváló Mestere” kitüntető címet adományoz olyan helyi kisvállalkozóknak, szakembereknek, akik több évtizede közmegelégedésre,...
Lakossági bejelentés nyomán a Fővárosi Önkormányzat arról értesült, hogy ismeretlen tettesek „Budapest Főváros helyi önkormányzati adófizetési kapuja" címmel hamis internetes felületet hoztak létre,...
A Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesülete és a Csepeli Német Önkormányzat 32. alkalommal rendezte meg a német nemzetiségi műsoros estet és sváb bált az ÁMK tornacsarnokban szombaton.
Január 12-én befejeződött a kedvezményesen vásárolható lombgyűjtő zsákok árusítása. Ezeket a zsákokat utoljára január 14-én lehet kihelyezni.
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2023. (XI. 28.). számú önkormányzati rendelete alapján bármely kispesti lakos, valamint a kerületben székhellyel,...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.