A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztály Adócsoportja tájékoztatja a kerület lakosságát és gazdálkodó szervezeteit a helyi önkormányzati adókkal kapcsolatban 2022. január 1-jén hatályba lépő változásokról, illetve egyéb adózással kapcsolatos tudnivalókról:

Elektronikus ügyintézés:

Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (továbbiakban: Eüsztv) 9. § (1) bekezdésének aa) pontja szerint, minden gazdálkodó szervezet ideértve az egyéni vállalkozókat is, 2018.01.01-től elektronikus ügyintézésre kötelezett. Ügyet intézni és kapcsolatot tartani az Adócsoporttal az Elektronikus Önkormányzati Portálon (OHP) keresztül lehet, ahol online űrlapkitöltés és egyenleg lekérdezés működik. https://ohp-20.asp.lgov.hu/nyitolap

Az önkormányzati adóhatóság minden gazdálkodó szervezetnek kizárólag a Cégkapura küldi meg az általa hozott hivatalos – régen tértivevényesen kézbesített – iratokat! 

A Cégkapuval nem rendelkező szervezetekről bejelentést kell tenni a Cégbíróság felé. Az át nem vett (meghiúsulási igazolás) érdemi döntést tartalmazó dokumentumok véglegessé válását követően végrehajtási eljárást kezdeményeznek. A Cégkapuval nem rendelkezők a helyben szokásos módon Hirdetmény útján értesülhetnek a küldeményekről.

A Képviselő-testület helyi építmény- és telekadó rendelete a 2021. évben nem módosult, így 2022-ben nem változott a helyi adóztatás mértéke.

Építményadó:

A helyi építményadóról szóló 40/2012. (XII.7.) számú rendelet 2/A §-a alapján az építményadó évi mértéke továbbra is 1.658 Ft/m2. Az építményadó esetében az adó tárgya a lakás és a nem lakás célú épület, épületrész. A magánszemély adóalany mentesül az adatbejelentési kötelezettség alól, feltéve, ha az adóalanyt építményadó vonatkozásában adófizetési kötelezettség nem terheli. A törvényi mentességeken túl kerületünkben a lakás célú építmények közül mentes a valamennyi magánszemély tulajdonos, haszonélvező, illetve közeli hozzátartozója által lakott olyan lakás, ahol a magánszemély tartós ottlakásra rendezkedett be, életvitelszerűen ott lakik.

Telekadó:

A helyi telekadóról szóló 41/2012. (XII.7.) számú rendelet 2 §-a alapján a telekadó évi mértéke 301,-Ft/m2 megtartása mellett a Kerületi Építési Szabályzatban meghatározott EK-1, Ek-2, Kb-Ez besorolású telek után 200 Ft/m2, Ev telek után 150 Ft/m2, a szabályzat XIX. fejezete szerinti telek 0 Ft/m2, külterületi telek 50 Ft/m2. Mentes az adó alól a magánszemély ingatlan-nyilvántartásban külterületként nyilvántartott üzleti célt nem szolgáló telke. 

Az építmény- és telekadóról adószámla kivonatot, csekket február hónapban küldünk az adóalanyok részére. Az adót két részletben, 2022. március 16. és 2022. szeptember 15-ig kell megfizetni.

Gépjárműadó:

A gépjárműadóról szóló törvény módosítása alapján 2021. január 1-től a belföldi gépjárművek adóztatása a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörébe került.

A 2020. december 31-ig fennálló gépjárműadó tartozásokat továbbra is az önkormányzati adóhatóság számlájára kell megfizetni, melyről február hónapban küldünk egyenlegértesítőt!

Talajterhelési díj:

A talajterhelési díj bevallását a 2021. évi vízfogyasztásról 2022. március 31-ig kell benyújtani és a díjat megfizetni. A bevallási nyomtatványt, tájékoztatót és csekket február elején küldjük ki a nyilvántartás szerinti díjfizetők részére.

Egyéb fontos tudnivaló:

Az adókötelezettség keletkezését, változását és megszűnését az adóhatóság felhívása nélkül önként, adatbejelentés benyújtásával kell megtenni építményadó, telekadó ügyekben.

 A gépjárművekkel kapcsolatos adásvételi szerződést továbbra is kizárólag a Kormányablakokban (nem az Adócsoportnál) kell leadni/bejelenteni! 

A határidőre nem fizető adózóval szemben végrehajtási eljárást kezdeményeznek, melynek költségáltalánya minden esetben 5.000,- Ft.

A bevallási kötelezettség késedelmes teljesítése mulasztási bírság kiszabását vonja maga után.

A magánfőző a desztillálóberendezés feletti tulajdonszerzést, valamint a bejelentett adatokban történt változást az azt követő 15 napon belül köteles bejelenteni a lakóhelye szerinti önkormányzati adóhatósághoz. 2016. évtől párlat adójegyet a vámhatóságtól lehet igényelni.

Magánszemélyek részére az adóügyi nyomtatványok (adatbejelentések, bevallás), rendeletek letölthetők a www.pesterzsebet.hu/Ügyintézés/Ügyintézés/Letölthető nyomtatványok oldalról.

Érdeklődni lehet személyesen (1201 Budapest Kossuth L. tér 1. fsz. 26.), vagy telefonon a következő számokon:

Helyi építmény- és telekadó: 283-0640/1261, 1265, 

Gépjárműadó: 283-0640/1264

Talajterhelési díj: 283-0640/1261, 1264 

A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztály Adócsoportja ezúton mond köszönetet azon adózóknak, akik bevallási és adófizetési kötelezettségeiknek határidőben eleget téve segítik munkájukat.

(pesterzsebet.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Dél-Pestről

A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán technikai okok miatt a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőbe NEM...
Ma délelőtt Morovik Attila alpolgármester köszöntötte Tóthné Kaplányi Annát, László Balázsnét és Smidt Lászlót születésnapjuk alkalmából.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy április 17-én, szerdán 7:00 és 16:00 óra között a Tűzoltó utcában, április 19-én, pénteken 7:00 és 16:00 óra között pedig az Ernő és a Balázs Béla utcában az...
A Csepeli Nyugdíjas Közösségi Ház változatos tavaszi programkínálattal várja az idősebb korosztályt. Ahogy Szentkirályi Aladár, a ház művészeti vezetője mondja, a sötétebb téli hónapok után egy...
Többek között a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény új helyre költöztetéséről, a települési támogatások, valamint azok elérhetőségi határainak emeléséről, a lakóközösségi felújítási alap...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Utóélete is van a Ferencváros és az Olimpiakosz párharcának az Európa-konferencialigában. A görög csapat mindkét mérkőzésen 1-0-ra győzött, amivel továbbjutott, a magyar bajnok viszont kiesett, és...
Az elutasított költségvetés kapcsán kérdeztünk néhány önkormányzati képviselőt: hogyan látják, lesz-e elfogadott költségvetése a kerületnek?
A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal nyugalmazott aljegyzője életének 73. évében 2024. március 1-én türelemmel viselt betegség után elhunyt.
A Ferencváros edzője, Dejan Sztankovics kifejezetten szereti a kemény mérkőzéseket, és szerinte pontosan ilyen meccsek várhatnak a Fradira a folytatásban.
Nagyszabású ökölvívó-viadalt rendeztek a Bakony egyik kis ékszerdobozának számító magaslati településén, Zircen múlt szombaton.
A Horváth Péter Balázs Béla-díjas fotóművész vezette KMO Fotókör tizenegyedik kiállítása tekinthető meg áprilisig a KMO Előtér-galériájában.
A Budapest Főváros IX. ker. Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottsága díjmentes Veszélyeshulladék-gyűjtési akciót hirdet 2014. március 9-én, szombaton...
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási ZRT. (MOHU) az Uniós előírások teljesítése érdekében 2024. január 1-től megkezdte a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő elkülönített gyűjtésének...
Február 19-e fontos nap a magyar egészségügyben, ugyanis ezen a napon született az ország első főápolónőjeként tisztelt Kossuth Zsuzsanna, aki nem csak hazánkban, világszinten is megteremtette az...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. együttműködése alapján a soroksári nyugdíjasok 2024. évben 50%-os kedvezménnyel juthatnak be a...
Az önkormányzat, a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI), valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) kispesti csoportjának, valamint a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület (Romfel)...
Egy kis odafigyeléssel megelőzhető a legtöbb online csalás, hiszen a legtöbben azért esnek bele az adathalászok csapdájába, mert sietnek. Ne netezzünk, főleg ne vásároljunk és bankoljunk online...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.