Megkezdődött a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium felújítása, a munka várhatóan 2023 októberére fejeződik be.

    A munkaterület átadásáról szóló szerződés aláírása előtt Németh Szilárd, a Fidesz választókerületi elnöke, országgyűlési képviselő, honvédelmi államtitkár - egykori jedlikes diák - azt mondta: szeretnék, ha az ország legjobb iskolája lenne a Jedlik, amely megőrzi a hagyományokat.
    Széleskörű összefogásra volt szükség az 1945-ben a bencések által alapított alapított iskola felújításhoz - folytatta -, többek között társadalmi egyeztető fórumot hoztak létre, hogy minden érdekelt részt vehessen az új Jedlik Ányos Gimnázium (JÁG) koncepciójának kialakításában. Hozzátette: a fórum 2018 februárjától 2019 szeptemberéig működött, és bár a kormányhivatal 2020 februárjában megadta az építési engedélyt, akkor megakadt a folyamat. Egy évvel később azonban volt egy államtitkári egyeztetés a beruházás felgyorsítása érdekében, áprilisban megjelenhetett a közbeszerzési kiírás, amelynek augusztusban kihirdették az eredményét, most pedig átadják a munkaterületet a felújítást végző cégnek. Szólt arról is, hogy a teljeskörű felújítás miatt az iskolának át kellett költöznie az egykori Fodor József Egészségügyi Szakképző iskola és Gimnázium épületébe, amelyet 800 millió forintból újították fel, hogy beköltözhessen a JÁG.
    Németh Szilárd kijelentette: nem tartja helyesnek, ha egy ellenzéki politikus csak a politikát látja ebben a felújításban és ezért akadályozza. A politikus megköszönte a miniszterelnöknek, hogy személyesen támogatta, a kormánynak pedig, hogy finanszírozza a felújítást.
    Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a 21. századi kihívásokra felkészült, a modern kor igényeinek megfelelő iskolával gazdagodik a kerület, ezzel lehetővé téve a tanulók minőségi oktatását.
    Az elmúlt harminc évben nem volt olyan iskolafejlesztési program, mint amilyen most zajlik - hangsúlyozta -, az előző tanévben 90 helyszínen 350 milliárd forint értékben voltak folyamatban beruházások, a mostani tanévben pedig még ennél is nagyobb fejlesztések zajlanak.
    Hozzátette: 2019-ben döntöttek 16 komplex iskolafejlesztésről az agglomerációban, mert úgy látják, sok esetben hiányzik a megfelelő infrastruktúra, amely helyben tartaná a tanulókat. Jelezte: ezek a fejlesztések 2024-re elkészülnek és érdemben fogják tehermentesíteni a zsúfolt kerületi intézményeket. Hozzátette: 2013-hoz képest 1161 tornaszobával és 598 tornateremmel többet használhatnak az oktatási intézmények, valamint átadtak 23 tanuszodát.
    Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár közölte: a nettó 16 milliárd forintos fejlesztés célja európai szintű oktatási intézmény és kulturális központ létrehozása. Megújítják kívül-belül a meglévő épületeket, új épületszárnyat alakítanak ki, sportolási lehetőségeket biztosítanak, parkolót építenek, liftekkel biztosítják az akadálymentes közlekedést és új könyvtárt, múzeumot, levéltárat, kápolnát és imatermet is építenek.
    Kiemelte: az országszerte zajló beruházások elengedhetetlen eszközei a gazdaság újraindításának, a következő években tízezer milliárd értékű beruházást terveznek, amelynek a fele már előkészítési, kivitelezési fázisban van. Jelezte: az állami beruházások a munkahelyteremtéssel és az infrastruktúra javításával emelik a közszolgáltatások színvonalát, hozzájárulnak a gazdaság újraindításához és a lakosság közérzete szempontjából is fontosak.
    A beruházással az iskola hagyományaihoz és névadójához, Jedlik Ányos bencés tudós-tanár példamutató életélhez és munkásságához méltó, színvonalas környezet jön létre - mondta. A megújult komplexum Jedlik Ányos két leghíresebb találmánya szellemében "motorja és dinamója lesz Csepel és kulturális és oktatási életének, optimális feltételeket kínál a diákság, a jövő tehetségeinek kibontakozásához, a tanárok felelősségteljes munkájához, éppúgy elősegíti az oktatás színvonalának emelését és szellemi örökségünk megőrzését" - fogalmazott.
    A rendezvényen részt vett Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP), a XXI. kerület polgármestere, valamint Bese Benő, a JÁG intézményvezetője is.
    A projektindító munkaterület-átadási jegyzőkönyvet Medvigy Mihály, a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. vezérigazgatója és Sztankov Attila, a Laterex Épító Zrt. elnök-vezérigazgatója írta alá.

Forrás: MTI

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Dél-Pestről

A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán technikai okok miatt a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőbe NEM...
Ma délelőtt Morovik Attila alpolgármester köszöntötte Tóthné Kaplányi Annát, László Balázsnét és Smidt Lászlót születésnapjuk alkalmából.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy április 17-én, szerdán 7:00 és 16:00 óra között a Tűzoltó utcában, április 19-én, pénteken 7:00 és 16:00 óra között pedig az Ernő és a Balázs Béla utcában az...
A Csepeli Nyugdíjas Közösségi Ház változatos tavaszi programkínálattal várja az idősebb korosztályt. Ahogy Szentkirályi Aladár, a ház művészeti vezetője mondja, a sötétebb téli hónapok után egy...
Többek között a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény új helyre költöztetéséről, a települési támogatások, valamint azok elérhetőségi határainak emeléséről, a lakóközösségi felújítási alap...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Utóélete is van a Ferencváros és az Olimpiakosz párharcának az Európa-konferencialigában. A görög csapat mindkét mérkőzésen 1-0-ra győzött, amivel továbbjutott, a magyar bajnok viszont kiesett, és...
Az elutasított költségvetés kapcsán kérdeztünk néhány önkormányzati képviselőt: hogyan látják, lesz-e elfogadott költségvetése a kerületnek?
A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal nyugalmazott aljegyzője életének 73. évében 2024. március 1-én türelemmel viselt betegség után elhunyt.
A Ferencváros edzője, Dejan Sztankovics kifejezetten szereti a kemény mérkőzéseket, és szerinte pontosan ilyen meccsek várhatnak a Fradira a folytatásban.
Nagyszabású ökölvívó-viadalt rendeztek a Bakony egyik kis ékszerdobozának számító magaslati településén, Zircen múlt szombaton.
A Horváth Péter Balázs Béla-díjas fotóművész vezette KMO Fotókör tizenegyedik kiállítása tekinthető meg áprilisig a KMO Előtér-galériájában.
A Budapest Főváros IX. ker. Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottsága díjmentes Veszélyeshulladék-gyűjtési akciót hirdet 2014. március 9-én, szombaton...
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási ZRT. (MOHU) az Uniós előírások teljesítése érdekében 2024. január 1-től megkezdte a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő elkülönített gyűjtésének...
Február 19-e fontos nap a magyar egészségügyben, ugyanis ezen a napon született az ország első főápolónőjeként tisztelt Kossuth Zsuzsanna, aki nem csak hazánkban, világszinten is megteremtette az...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. együttműködése alapján a soroksári nyugdíjasok 2024. évben 50%-os kedvezménnyel juthatnak be a...
Az önkormányzat, a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI), valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) kispesti csoportjának, valamint a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület (Romfel)...
Egy kis odafigyeléssel megelőzhető a legtöbb online csalás, hiszen a legtöbben azért esnek bele az adathalászok csapdájába, mert sietnek. Ne netezzünk, főleg ne vásároljunk és bankoljunk online...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.