A csepeli önkormányzat november végi testületi ülésen a képviselők döntöttek a közösségi együttélés új szabályairól.

A csepeli óvónőknek juttatott pótlék jövő évi meghosszabbításáról. Jövőre nem csak a minimálbér emelkedik jelentősen, de a most megszavazott rendeletmódosítás értelmében az önkormányzati dolgozók illetménye is.

Bár a Csepeli Munkásotthon épülete és az Ifjúsági Tábor erősen retrohangulatú bungalói szörnyű állapotban vannak, levették a napirendről a polgármester javaslatát, hogy készüljenek tervek a felújításukra. Hasonló okból nem kezdődhet meg Háros térfigyelő kamerázása sem. Borbély Lénárd polgármester az ülés utáni közmeghallgatáson ugyanakkor közölte, hogy a hárosi városrészében is szeretnének polgárőrséget felállítani.

Elismerések

A testületi ülés előtt a polgármester a kerület nevében köszöntötte a kiemelkedő eredményeket elért csepelieket. Elsőként Nagyné Kovács Tímeát, a Humán Szolgáltatások Igazgatóságának intézményvezetőjét, akit az Emberi Erőforrások Minisztériuma a szociális munka napjának alkalmából kitüntető díjjal jutalmazott. Az Országgyűlés 2016-ban november 12-ét a szociális munka napjává nyilvánította, azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet azokra a szakemberekre, akik az év minden napján felelősségteljesen és önzetlenül gondozzák a segítségre szoruló honfitársainkat.

A HalKer-KirályTeam Kick-boksz Akadémia versenyzői a Budvában rendezett utánpótlás Európa-bajnokságon 10 aranyat, 6 ezüstöt és 9 bronzérmet nyertek. A gratuláció után Király István, az akadémia vezetője köszönetet mondott a polgármesternek és a képviselőknek az önkormányzati támogatásért, majd ígéretet tett arra, hogy a 2028-as Los Angelesi olimpián legalább egy olimpiai érmet szereznek Csepelnek és Magyarországnak. Az Island Rock Csepel versenyzői a Ljubljanában megrendezett világkupán a dobogó harmadik fokára állhattak fel, ezzel megszerezték az egyesület első világkupa érmét. Az elismerést Tramontini Péter, az egyesület elnöke vette át.

 Levették a napirendről a Munkásotthon, a Kis-Duna part és Háros fejlesztését

 A testületi ülés napirendi vitáján Bercsik Károly, a Fidesz frakció vezetője a DK és a Momentum képviselőinek, valamint az MSZP két képviselőjének támogatásával indítványozta, hogy vegyék le a napirendről a Csepeli Munkásotthon felújításáról, fejlesztéséről szóló polgármesteri javaslatot. A felújításra a polgármester indoklása szerint azért van szükség, mert a Munkásotthonban 1968 óta – a színházterem kivételével – nem történt komolyabb fejlesztés. Emiatt az épület, annak homlokzati betonelemei, a nyílászárók, a fűtési rendszer, valamint a műszaki berendezések általános állapota leromlott, egyes helyeken kritikussá vált. Ahhoz, hogy a felújításra az önkormányzat forrást tudjon szerezni, fontos, hogy legyen hozzá konkrét tervdokumentáció, valamint forrásigény. Bercsik Károly a napirendről való levételt nem indokolta. Ennek az előterjesztésnek volt a része az egykori Ifjúsági Tábor – a Csepeli Sport, Szabadidő és Rendezvényközpont eddig fel nem újított területeire, közműveire való fejlesztési terv készítése is. Ott 2015-ben készült el négy földszintes apartmanház, illetve a klubház épületének teljeskörű felújítása. Az MLSZ pénzügyi támogatásával akkor épült egy azóta is rendkívül népszerű műfüves labdarúgópálya is.

A fejlesztési tervek készítésének javaslatát a Fidesz öt képviselője, a DK két politikusa, az MSZP frakció két tagja, valamint Dukán András momentumos politikus indoklás nélkül levették a napirendről. Hasonló arányú szavazással, indoklás nélkül vettek le napirendről egy másik előterjesztést is, amely alapján rendezett lakópark, valamint 25 millió forintból kamerarendszer épülhetett volna Hároson.

Új együttélési szabályok Csepelen

A képviselők a testületi ülésen elfogadták a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek megsértésének jogkövetkezményeiről szóló rendeletet, amely a 2017-ben elfogadott szabályozást új elemekkel pontosítja. A szabályozás a közösség védelme érdekében a jogkövető magatartás javítását célozza közigazgatási szankciós eszközökkel. A társadalmi véleményezés után elfogadott új rendeletből kikerültek azok a cselekmények, amelyeket más jogszabály már tilt és szankcionál. Ilyen a játszótéren való dohányzás tilalma, a rongálás bizonyos esetei vagy a közterületen autó vagy más szennyezett tárgy mosása.

Lényeges változás, hogy a rendelet nemcsak a csepeli önkormányzat tulajdonában álló közterületeken elkövetett közigazgatási szabáIyszegésekre vonatkozik, hanem Csepel teljes közigazgatási területének közterületeire is, mert a fővárosi szabályozás nem tartalmaz szankciókat a főváros tulajdonában lévő közterületekre vonatkozóan.

A vendéglátó és más kereskedelmi vagy szolgáltató egységek üzemeltetői ezentúl fokozott felelősséggel tartoznak a használatukban lévő létesítmény előtti területtel kapcsolatos köztisztasági kötelezettségek teljesítéséért. Szintén új elemként jelent meg a vendéglátóüzlet nyitvatartási rendjére vonatkozó szabályok megsértése. Közigazgatási szabályszegést követ el, aki az üzlet éjszakai nyitvatartásának rendeletét megszegi. A jövőben szankcionálják a gyommentesítés kötelezettségeinek elmulasztását is.

Emelkednek a jövedelmek

A képviselők egyhangúlag megszavazták azt a polgármesteri előterjesztést, amely a kerületi óvodákban dolgozó pedagógusoknak 2022-ben is biztosítja az illetménykiegészítést. A polgármester kiemelte: a 2019-ben bevezetett pótlék azt a célt szolgálja, hogy a kerület meg tudja tartani az óvodapedagógusait és az óvodai ellátás zavartalan legyen. A képviselők döntöttek a Polgármesteri Hivatalnál és az önkormányzat közterület-felügyeleténél foglalkoztatott köztisztviselők illetményalapjának emeléséről is, amelyet 50 ezer forintról 65 ezer forintra emeltek. Az illetményalapban 2019-ben történt utoljára változtatás. A mostani emeléssel a legmagasabb fizetések Csepelen lesznek a budapesti kerületek közül. Az illetményemelést a Demokratikus Koalíció képviselői nem támogatták.

Polgárőrség Hároson

A testületi ülés után az önkormányzat közmeghallgatást tartott, ahol az ülésen jelenlévő képviselők is részt vettek. Egy Hároson lakó férfi azt kifogásolta, hogy a Szederfa utcában nincsen víz és csatorna. Borbély Lénárd válaszában elmondta, a közművek bekötése a fővárosi önkormányzat hatáskörébe tartozik.

– Az előző fővárosi vezetés idején sikerült elérni, hogy a hárosi ingatlanokhoz is bekössék a vizet, az új vezetés azonban semmiben nem partnere a csepeli önkormányzatnak. A kért fejlesztéseket nem valósítják meg, hiába jeleztük a Hároson élők közműproblémáját már többször is – fejtette ki a polgármester. A férfi panaszkodott amiatt is, hogy nagyon sokan költöztek a környékre, közöttük közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsítók is. Balogh Ernő, Háros önkormányzati képviselője egyetértését fejezte ki és úgy fogalmazott, Háros az utolsó órában van.

A polgármester jelezte, az önkormányzat tisztában van a probléma súlyával, és a csepeli rendőrkapitánnyal már egyeztetett is arról, hogy fokozottabb rendőri jelenlétet, valamint polgárőrséget szervezzenek Hárosra.

Kóbor kutyák

Egy Rákóczi úton lakó hölgy a lakóhelye közelében épülő kutyamenhelyről érdeklődött. Pákozdi József alpolgármester elmondta, a Hároson kóborló kutyáknak épül egy ideiglenes befogadó-állomás, ahol maximum nyolc kutyát fognak elhelyezni. Mivel Háros külterület, ezért ott a kóbor állatok befogását Csepelnek kell megoldania. A menhely megoldást jelent a városrészben kóborló és sok esetben veszélyes négylábúak által okozott problémákra.

Egy Csepeli úton élő hölgy azt kérdezte, nem lehetne-e valahogyan csillapítani a Csepeli út nagy gépjárműforgalmát, ami miatt az út menti lakóépületek állaga folyamatosan romlik. Kifogásolta a gerincút folytatásának nyomvonalát, mert szerinte nem a Rákóczi úton, hanem a Nagy-Duna partra kellene terelni a forgalmat. Horváth Gyula, a DK képviselője egyetértett a felvetéssel. A polgármester ugyanakkor emlékeztette, hogy a politikus is tagja volt annak a fővárosi közgyűlésnek, amely a gerincút nyomvonaláról döntött. Akkor nem tiltakozott. Hozzátette, a Csepeli út forgalmát is csillapítani hivatott gerincút folytatása jelenleg a főváros miatt nem épülhet meg, mert az uniós pályázatokat többször is tévesen nyújtották be.

Pál Géza, a DK csepeli elnöke azért emelt szót, mert nem ért egyet és feleslegesnek tartja, hogy az új Jedlik Ányos Gimnázium épületében imatermet és kápolnát hozzanak létre, szerinte inkább tanuszodára lenne szükség. A polgármester felhívta a politikus figyelmét, az új épületet érintő döntések széles körű társadalmi egyeztetéssel születtek, amelybe bevonták a gimnázium régi és új vezetőit, valamint a diákokat is. A tanuszoda megépítését sem az egyeztető testület, sem a diákönkormányzat nem támogatta.

Forrás:csepel.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Dél-Pestről

A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán technikai okok miatt a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőbe NEM...
Ma délelőtt Morovik Attila alpolgármester köszöntötte Tóthné Kaplányi Annát, László Balázsnét és Smidt Lászlót születésnapjuk alkalmából.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy április 17-én, szerdán 7:00 és 16:00 óra között a Tűzoltó utcában, április 19-én, pénteken 7:00 és 16:00 óra között pedig az Ernő és a Balázs Béla utcában az...
A Csepeli Nyugdíjas Közösségi Ház változatos tavaszi programkínálattal várja az idősebb korosztályt. Ahogy Szentkirályi Aladár, a ház művészeti vezetője mondja, a sötétebb téli hónapok után egy...
Többek között a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény új helyre költöztetéséről, a települési támogatások, valamint azok elérhetőségi határainak emeléséről, a lakóközösségi felújítási alap...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Utóélete is van a Ferencváros és az Olimpiakosz párharcának az Európa-konferencialigában. A görög csapat mindkét mérkőzésen 1-0-ra győzött, amivel továbbjutott, a magyar bajnok viszont kiesett, és...
Az elutasított költségvetés kapcsán kérdeztünk néhány önkormányzati képviselőt: hogyan látják, lesz-e elfogadott költségvetése a kerületnek?
A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal nyugalmazott aljegyzője életének 73. évében 2024. március 1-én türelemmel viselt betegség után elhunyt.
A Ferencváros edzője, Dejan Sztankovics kifejezetten szereti a kemény mérkőzéseket, és szerinte pontosan ilyen meccsek várhatnak a Fradira a folytatásban.
Nagyszabású ökölvívó-viadalt rendeztek a Bakony egyik kis ékszerdobozának számító magaslati településén, Zircen múlt szombaton.
A Horváth Péter Balázs Béla-díjas fotóművész vezette KMO Fotókör tizenegyedik kiállítása tekinthető meg áprilisig a KMO Előtér-galériájában.
A Budapest Főváros IX. ker. Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottsága díjmentes Veszélyeshulladék-gyűjtési akciót hirdet 2014. március 9-én, szombaton...
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási ZRT. (MOHU) az Uniós előírások teljesítése érdekében 2024. január 1-től megkezdte a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő elkülönített gyűjtésének...
Február 19-e fontos nap a magyar egészségügyben, ugyanis ezen a napon született az ország első főápolónőjeként tisztelt Kossuth Zsuzsanna, aki nem csak hazánkban, világszinten is megteremtette az...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. együttműködése alapján a soroksári nyugdíjasok 2024. évben 50%-os kedvezménnyel juthatnak be a...
Az önkormányzat, a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI), valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) kispesti csoportjának, valamint a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület (Romfel)...
Egy kis odafigyeléssel megelőzhető a legtöbb online csalás, hiszen a legtöbben azért esnek bele az adathalászok csapdájába, mert sietnek. Ne netezzünk, főleg ne vásároljunk és bankoljunk online...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.